Egy lépéssel közelebb a szlovákok a kijutáshoz

2009.09.09. 22:58
Címkék
A szlovák és a szlovén labdarúgó-válogatott is győzelmet aratott a vb-selejtezők európai 3. csoportjában.
Jogos az örömünnep: a szlovákok idegenben nyerték meg történetük eddigi legfontosabb meccsét (Fotó: Reuters)
Jogos az örömünnep: a szlovákok idegenben nyerték meg történetük eddigi legfontosabb meccsét (Fotó: Reuters)

 

A szlovák válogatott története során először harcolhatta volna ki a szereplést egy nagy tornán – ehhez egy győzelem kellett a továbbjutásra szintén hajtó észak-írek ellen, no meg egy iksz a szlovén–lengyelen.

Északi szomszédaink kitűnően kezdtek a Windsor Parkban, Stanisláv Sesták már a 15. percben vezetést szerzett. Az érdem a jobb szélen elszáguldó és tökéletesen centerező Vladimir Weissé volt. A szlovákok ezt az előnyt tartották is az első félidőben. Más kérdés, hogy a szlovének is vezettek negyvenöt perc után Lengyelország ellen, mivel Zlatko Dedic a 12. percben betalált, majd a játékrész vége előtt Milivoje Novakovic növelte az előnyt.

A folytatásban a hátrányban levő csapatok érdemben nem tudtak semmit hozzátenni a találkozókhoz (leszámítva, hogy kaptak még egy-egy gólt). A szlovákok komoly csapást mértek az északír vb-álmokra, a szlovének a lengyelek esélyeit rontották tovább, kijutó viszont még nincs.

Két fordulóval a zárás előtt Szlovákia 19 pontos, Észak-Írországnak (egy meccsel többet játszva) 14, a szlovéneknek szintén 14, a cseheknek 12, a lengyeleknek 11 pontjuk van. Október 10-én a szlovákok hazai pályán válthatják meg dél-afrikai repülőjegyüket.

VB 2010, SELEJTEZŐK
EURÓPAI ZÓNA
3. CSOPORT
Észak-Írország–Szlovákia 0–2 (Sesták 15., Holosko 67.)
Szlovénia–Lengyelország 3–0 (Dedic 12., Novakovic 45., Birsa 62.)
 A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 8 6 1 1 21–  8 +13  19
2. Szlovénia 8 4 2 2 13–  4  +9  14
3. Észak-Írország 9 4 2 3 13–  9  +4  14
4. Csehország 8 3 3 2 15–  6  +9  12
5. Lengyelország 8 3 2 3 19–11  +8  11
6. San Marino 9 9   1–44 –43  0

 

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
20 perce

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
34 perce

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
39 perce

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
1 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
1 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
8 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
8 órája