Iniesta: A franciák játéka a Barcáéra emlékeztet

Vágólapra másolva!
2012.06.22. 17:38
null
Iniesta szerint nem lesz sétagalopp a franciák elleni mérkőzés (Fotó: Action Images)
Címkék
A francia labdarúgó-válogatottat számos kritika éri, hogy úgy próbál játszani, mint a Barcelona, Andrés Iniesta szerint azonban éppen ez teszi aktuális ellenfelüket veszélyessé.

 

A franciák eddig nem szerepeltek túl eredményesen a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon, az angolok elleni döntetlent, majd az ukránok legyőzését követően a már kiesett svédektől kikaptak, így négy pontot szerezve csak a D-csoport második helyén végeztek – aminek következtében a címvédő spanyolokkal kell megküzdeniük a négy közé jutásért.

Bár a „vörös fúria” sem brillírozott eddig a kontinensviadal során, még így is egyértelmű esélyesnek tűnik a szombati mérkőzés előtt.

Ugyanakkor Andrés Iniesta elmondta, a legnagyobb tisztelője a franciáknak, akik a játék néhány aspektusában a gránátvörös-kékeket idézik fel számára.

„A francia válogatott nagyon erős – kezdte Iniesta. – Laurent Blanc irányításával próbál a miénkhez, a spanyol válogatottéhoz hasonló játékot nyújtani.”

„Sőt a franciák játékának néhány eleme a Barcát juttatja eszembe, különösen, ahogy rá akarják erőltetni a futballjukat az ellenfélre – tette hozzá. – Egyértelmű, küzdeni fognak azért, hogy minél többet birtokolják a labdát, mert számos erős és technikailag jól képzett játékosuk van. Jóval átlagon felüli teljesítményre lesz szükségünk ahhoz, hogy legyőzzük őket.”

Ráadásul a franciákat erősíti az egyik olyan labdarúgó, aki a csoportkör során leginkább lenyűgözte a Barcelona középpályását.

Luka Modricnak nagyszerű mérkőzése volt ellenünk, fenomenális volt, de szintén feltűnt Yohan Cabaye kiemelkedő játéka. Nagyszerű szezont futott a Newcastle-nál, és Blanc fontos szerepkört adott neki a csapatban – méltatta az egyik leendő ellenfelet, majd visszatért még egy korábbira is: – És akkor még ott van Andrea Pirlo is, akit senkinek sem kell bemutatni. Ő az Eb kezdete óta figyelemre méltó teljesítményt nyújt.”

„Vannak még sokan, akik kiemelkedően játszottak, de nehéz kiemelni a legjobbakat, mivel nagyon magas színvonalú az Európa-bajnokság.”

Legfrissebb hírek

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
24 perce

Az MTK új sportparkjában járt Orbán Viktor

Egyéb egyéni
24 perce

Napfény és kosárvarázs – mutatjuk képekben a Magyar Kosárlabdázás Napját

Képes Sport
46 perce

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
57 perce

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
1 órája

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
1 órája

Szivós Márton a Csupasz pisztolyból idézett, amikor a játékvezetőről kérdezték – videó

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik