Euro 2012: vita a cseh válogatott labdarúgók mezéről

MTI MTIMTI MTI
2012.06.06. 10:14
Címkék
Sérti a hatályos törvényeket, hogy a Cseh Köztársaság nemzeti labdarúgó-válogatottja játékosainak mezét a korábbi állami címer helyett csak egy oroszlán stilizált képe díszíti – állítja a szurkolók és a sajtó egy része.
A labdarúgó-válogatott új szerelését tavaly ősszel mutatták be, s most történt meg első ízben, hogy a hagyományos állami címer – a cseh oroszlán, illetve a morva és a sziléziai nősténysasok – helyett a mezeken csak a cseh oroszlán szerepel. Morvaországban ez elégedetlenséget váltott ki, s a lengyel-ukrán rendezésű Európa-bajnokság előtt ezért egy brünni szurkoló az államügyészségen feljelentette a Cseh Köztársaság Labdarúgó-szövetségét (FACR). „Ez az ország három történelmi részből (Csehország, Morvaország, Szilézia) áll, amelyek jelképeit a törvény rögzíti. A futballisták nem Csehországot, hanem a Cseh Köztársaságot képviselik, és ezt mindenkinek tiszteletben kellene tartania” – mondta a Lidové Noviny című lapnak a feljelentő, Jaroslav Klenovsky. Leszögezte: feljelentése elsősorban erkölcsi jelentőségű. Az állami jelképek használatát a Cseh Köztársaságban törvény szabályozza. „Ebben világosan az áll, hogy a nagy állami címert a Cseh Köztársaság sportolói mezének megjelölésére is használják” – mutatott rá Klenovsky. Jindrich Rajchl, a labdarúgó-szövetség első alelnöke szerint a bírálóknak nincs igazuk, s kétli, hogy sikerrel járhatnának a bíróságon. „Mi (FACR) jogilag polgári társulás vagyunk, s olyan jelképet teszünk a mezekre, amilyet csak akarunk. Jogászként ezért úgy vélem, hogy a feljelentés 99.99 százalékban sikertelen lesz” – mondta Rajchl. Rámutatott arra is: a törvény nem azt mondja ki, hogy a válogatott játékosok „kötelesek” a mezükön az állami címert viselni, hanem „jogosultak a címer viselésére”. „Ez tehát nem kötelező” – húzta alá a labdarúgó-szövetség képviselője. A szövetség szerint a labdarúgó-válogatott játékosainak új meze tetszik a közvéleménynek, s a visszhang kedvező. Az FACR már korábban, amikor első ízben merült fel a probléma, közölte, hogy nem az állami címerről, hanem a labdarúgó-válogatott stilizált jelképéről van szó. A csehek a pénteken kezdődő Eb-n a lengyelekkel, a görögökkel és az oroszokkal szerepelnek egy csoportban.
Legfrissebb hírek

Tíz ponttal mennek a mieink két negyed után – Magyarország–Nigéria a női kosár-vb-n

Kosárlabda
8 perce

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
15 perce

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
19 perce

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
52 perce

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
58 perce

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
1 órája

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
1 órája

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
1 órája