Euro 2012: Pontosan tudtuk, mit fognak játszani - Van Marwijk

2012.06.09. 20:44
Címkék
Dánia általános meglepetésre 1–0-ra legyőzte a vb-ezüstérmes holland válogatottat a labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjában. A találkozót követően Bert van Marwijk, a hollandok szövetségi kapitánya csalódott volt, míg a dánok szakvezetője, Morten Olsen szerint a győzelem a kiváló csapatmunkának köszönhető.

„Pontosan tudtuk, hogy fognak futballozni. Mindenki láthatta, hogy felkészültünk ellenfelünkből. Nem voltak titkaik, de nekünk sem″ – nyilatkozta csalódottan Van Marwijk a lefújás utáni sajtótájékoztatón. Van Marwijk a lefújás utáni sajtótájékoztatón.

„Most muszáj megvernünk a németeket. Túl kell lépni ezen a vereségen. Jobb lett volna, ha nyerünk, de nem vagyok hajlandó feladni. Sok helyzetünk volt, főleg az első huszonöt percben, de ahhoz, hogy nyerj, gólt kell szerezni. Van Persie jól teljesített a mezőnyben, valamiért nem tudta gólra váltani helyzeteit, de nem ő volt ma az egyetlen” – tette hozzá a holland kapitány.

„Már mondtam korábban, ahhoz, hogy legyőzzük bármelyik csoportellenfelünket, nagyon jó teljesítményre lesz szükségünk. A hollandoknak megvoltak a lehetőségeik, de nekünk is. A legfontosabb, hogy bíztunk a játékstílusunkban" – vélekedett Morten Olsen, a dánok trénere.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
3 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
3 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
3 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
3 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája