Euro 2012: Platini szerint a spanyolok és a németek esélyesek

MTI MTIMTI MTI
2012.06.05. 14:59
Címkék
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint két válogatott, a címvédő spanyol, valamint a német esélyes a pénteken kezdődő Európa-bajnokság megnyerésére.

„Ha a tudásuk legjavát képesek nyújtani, akkor Spanyolország vagy Németország nyeri az Eb-t – mondta a játékosként 1984-ben Európa-bajnok francia sportvezető. – Ugyanakkor, ha csak nyolcvan-kilencven százalékos erőbedobással futballoznak, akkor nehéz dolguk lesz. Számos olyan együttes van, amelyet nehéz legyőzni. Anglia, Franciaország, Olaszország, Dánia, Portugália és Hollandia bármelyik ellenfelére veszélyes lehet, rajtuk kívül a horvátokat és az íreket sem szabad lebecsülni."

Platini úgy fogalmazott, a következő három hétben látványos, izgalmakkal teli futballünnepet vár a lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensviadalon.

„Az első Kelet-Európában sorra kerülő Eb az UEFA által szervezett versenyek történetében mérföldkőnek számít" – írta a szövetség kiadványának előszavában az 56 éves elnök, aki kitért arra is, hogy a torna előkészületeivel kapcsolatos problémák röviddel a kezdés előtt véglegesen megoldódtak.
A pénteken 18 órakor kezdődő lengyel–görög nyitómérkőzés előtt a varsói Nemzeti Stadionban húszperces nyitóünnepségre kerül sor, amelyen fellép György Ádám magyar zongoraművész is.

Legfrissebb hírek

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
12 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
31 perce

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
45 perce

Russell lendülete kitart? A Ferrari harcba szállhat a pole-ért? – Olasz Nagydíj, időmérő

F1
50 perce

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
56 perce

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
1 órája

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
2 órája