Euro 2012: Van Marwijk távozik a holland válogatott éléről

Vágólapra másolva!
2012.06.27. 22:27
null
Van Marwijk lemondott a szövetségi kapitányi posztról (Fotó: Action Images)
Címkék
Bert van Marwijk, miután egyeztetett a szövetség vezetőivel, lemondott a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

 

A korábban a Feyenoordnál és a Borussia Dortmundnál is dolgozó Van Marwijk 2008-ban került a válogatotthoz, amelynél Marco van Bastent váltotta. Az első 16 találkozójából mindössze egyet veszített el. A hollandok az irányítása alatt a 2010-es dél-afrikai vb-n egészen a döntőig meneteltek, ahol csak a spanyolok tudták megállítani őket.

Az Eb-selejtezőben kilenc győzelem mellett mindössze a svédekkel szemben maradt alul az oranje. A felkészülési meccseken már több kellemetlen meglepetés is becsúszott, mégis a legtöbben a favoritok között emlegették a hollandokat.

Ehhez képest a hollandok dicstelenül távoztak a lengyel-ukrán közös rendezésű kontinenstornáról, amelyen a „halálcsoportnak" titulált négyesben sorrendben a dánoktól, a németektől és a portugáloktól is kikaptak. Van Marwijk, akivel decemberben hosszabbított a szövetség 2016-ig, még ezután sem látta veszélyeztetve a pozícióját, most mégis a lemondás mellett döntött.

„Hálásak vagyunk Van Marwijknak, akivel kivételesen szerepelt a válogatott a 2010-es vébén. Természetesen szomorú, hogy elválnak az útjaink, de realistának kell lennünk" – mondta Bert van Oosteven, a holland szövetség igazgatója.

Van Marwijk összesen 52 meccsen irányította az oranjét, 34 győzelem mellett 10 döntetlen és 8 vereség volt a mérlege.

Legfrissebb hírek

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
32 perce

NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

Labdarúgó NB II
46 perce

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
57 perce

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
1 órája

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
9 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
10 órája
Ezek is érdekelhetik