Euro 2012: Ben Arfa összebalhézott Blanc-nal, elküldhetik az Eb-ről

Vágólapra másolva!
2012.06.22. 10:56
Címkék
Francia médiaértesülések szerint Hatem Ben Arfa, az Európa-bajnokságon szereplő francia válogatott labdarúgója összeveszett Laurent Blanc szövetségi kapitánnyal, aki akár haza is küldheti a középpályást a kontinensviadalról.

Ben Arfa és Blanc állítólag a Svédországtól elszenvedett 2–0-s vereséget követően az öltözőben kiabált egymással. A Newcastle játékosa nehezményezte, hogy Blanc mindössze hatvan perc után lecserélte, majd a meccs után külön kiemelte őt a csapat gyenge teljesítménye kapcsán.

Blanc kapitány az öltözőben szóvá tette azt is, hogy a találkozó utáni megbeszélés közben Ben Arfa a mobiltelefonjával volt elfoglalva, mire a középpályás élesen kritizálta a francia szakember taktikáját és cseréit.

A hírek szerint a vita odáig fajult, hogy Ben Arfa azt vágta Blanc fejéhez: ha nem bízik benne, inkább küldje őt haza az Eb-ről.

Úgy tűnik a francia válogatottnál mostanra már „elengedhetetlen" lett a csapaton belüli széthúzás. Mint ismert, a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon Nicolas Anelkának kellett idő előtt hazautaznia, miután összebalhézott az akkori szövetségi kapitánnyal, Raymond Domenech-sel.

Legfrissebb hírek

ICEHL: hiába fordított a Fehérvár, kikapott odahaza a Bolzanótól

Jégkorong
3 perce

Euroliga: az Olympiakosz kiütötte a Partizant Belgrádban

Kosárlabda
7 perce

Férfi vízilabda Eb: pontelőnyről kezdhetjük a középdöntőt

Vízilabda
21 perce

Nagy csatában nyert a Falco a Sopot ellen a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
33 perce

Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

Olasz labdarúgás
1 órája

Galló Vilmos gólt ütött, gólpasszt adott a finn jégkorongligában

Jégkorong
1 órája

Majdnem kétméteres osztrák csatárt igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Spanyolország nyert, Hollandiával kezdünk a férfi vízilabda Eb középdöntőjében

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik