OLASZORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 0–1
A szerdai meccsdömping talán legnagyobb meglepetése Olaszország genovai veresége volt az Egyesült Államokkal szemben. Az olaszok kapitánya, Cesare Prandelli azonban elmondta, egyáltalán nem aggódik a fiaskó miatt, sőt, csapata meccshez való hozzáállását biztató jelként fogja fel.
„Nem érdemeltünk vereséget, de lelkesedésünk jó előjel az Európa-bajnokság előtt – vélekedett a szakember. – Próbáltunk kievickélni a gödörből, de nem egyszerű úgy futballoznia egy csapatnak, ha tagjai háromhavonta találkoznak. A szünet után intenzívebben támadtunk, fokoztuk a tempót, szóval látható volt nálunk a javulás. Meg-megvillantunk, de túl sokszor futottunk lesre. Hogy aggódom-e a vereség miatt? Abszolúte nem.”
A szövetségi kapitánnyal egyetértett Gianluigi Buffon kapus is, aki szerint annak ellenére nincs okuk az elkeseredésre, hogy legutóbb novemberben Uruguaytól is kikaptak 1–0-ra.
„Nem kell azért aggódni, mert három-négy hónapon belül egy csapat elveszít két meccset” – fogalmazott a kapus, aki szerint az amerikaiak nem érdemeltek győzelmet Genovában. Nem meglepő, hogy az amerikaiak német szövetségi kapitányának, Jürgen Klinsmannak erről más a véleménye.
„Természetesen elégedettek lehetünk a játékkal és az eredménnyel is – kezdte értékelését Jürgen Klinsmann. – Olaszországot a saját pályáján legyőzni nagyon nagy eredmény. Ez a meccs a tapasztalatszerzést szolgálta, azért jöttünk Olaszországba, hogy tanuljunk.”
NÉMETORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–2
A felkészülési mérkőzések másik nagy meglepetését Franciaország szolgáltatta azzal, hogy 2–1-re győzött az Eb-selejtezőket százszázalékos mérleggel záró Németország vendégeként Brémában.
„Mindig bosszús vagy, amikor elveszítesz egy mérkőzést – mondta a lefújást követően a hazaiak szakvezetője, Joachim Löw. – Most azért vagyok mérges, mert úgy veszítettünk, olyan játékkal, ahogyan azért nem illett volna. A mérkőzés nagy részében a franciák ránk erőltették akaratukat, de a szünet után már többet játszottuk a magunk futballját. Összességében Franciaország megérdemelte a sikert.”
„Az eredmény sohasem érdekelt engem, azt akartuk, hogy tegyünk ezen a találkozón is egy újabb lépést előre – mondta a vendégek mestere, Laurent Blanc. – Alaposan kielemeztük a németek játékát, igyekeztünk olyan offenzívan futballozni, ahogyan csak tudunk. Nagyon élveztem a mérkőzést!”
„Egy kicsit fegyelmezetlenek voltunk, és egy ilyen mérkőzésen ez döntő lehet – morfondírozott a németek támadója, Thomas Müller. – Nem volt szerencsénk, de ez nem mentség, egyébként is hiányzott valami ma belőlünk…”
„Túl sok teret hagytunk nekik, ők 0–1 és 0–2 után is jól zártak, mi kevésbé. Kiváló csapat a francia, nálunk meg hiányzott a csapatrészek közötti összhang, az egyensúly” – vélekedett a német védő, Mats Hummels.
„Jó lett volna legalább egy döntetlent elérni, de azzal, hogy szereztem egy gólt, nagy esélyem nyílt kijutni az Európa-bajnokságra. Beleadok mindent, hogy ezt elérjem, ez az első számú célom” – vélekedett a nationalelf gólszerzője, Cacau.
ANGLIA–HOLLANDIA 2–3
Rosszul sikerült a megbízott angol szövetségi kapitány, Stuart Pearce debütálása a válogatott kispadján, választottjai ugyanis hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedtek Hollandiától.
„Talán éppen az a magabiztosság hiányzott csapatomból, amelyet az előrelépéshez mindenképpen bele kell csöpögtetnünk a fejekbe – értékelt a megbízott kapitány, egykori remek védő, Stuart Pearce. – Csalódottak vagyunk kissé, hogy a végén elveszítettük a mérkőzést, de sokat tanultunk ebből, és egyénileg is tanulhatnak a történtekből a nyárra futballistáim, ez volt a szándékunk egyébként is ma este. Egyébként egy kissé szende volt csapatom. Nekem személy szerint nem kellett bizonyítanom semmit sem, én az U21-esekkel dolgozom. Biztos vagyok benne, hogy átveszi valaki a helyemet a felnőtt válogatottnál, de addig is lehet rám számítani.”
„Nem hiszem, hogy tiszteletlennek tűnök, ha azt mondom: ma az angol válogatott tartalékcsapatát láttuk – mondta a mérkőzésről Pearce elődje, egykori szövetségi kapitánya, Graham Taylor a BBC rádiójának. – Mint tartalékok, tették a dolgukat, nem is rosszul, többük előtt nagy jövő áll. De a lényeg az, hogy mit produkálunk a tornán, általában ezzel van gondja Angliának.” Taylor tudja, miről beszél, lévén az ő kapitánysága alatt nem jutott ki az 1994-es világbajnokságra az angol válogatott...
„Ez egy nagyon különleges este volt – értékelt a hollandok csapatkapitánya, Mark van Bommel. – Olyan volt eleinte, mint egy sakkparti. Az első félidő unalmasra sikeredett, de a második egy világbajnokságon is elment volna. Elszántak voltunk, mi irányítottuk az eseményeket, remekül együtt dolgoztak a sorok. Arjen Robben volt a kulcs, de nagyon fontosnak bizonyult Klaas-Jan Huntelaar találata is. Sajnos nem néz ki valami jól Huntelaar orra. Kiválóan ment nekünk, de nem szabad elfelejteni, hogy elherdáltuk kétgólos előnyünket.”
„Nem lehetek mindennel elégedett, de megérdemeltük a győzelmet – értékelt a holland válogatott, az oranje szövetségi kapitánya, Bert van Marwijk. – Nagy dolog itt, a Wembleyben győzni. Nem adtuk fel olyan könnyen a párharcokat, mint legutóbb, a németek elleni vereség alkalmával, de sokszor nagyon dühös lettem, amikor eladtuk a labdákat. Ilyenkor az ellenfél kezdeményez, nem mi. Robben a balszárnyon játszott ma, mintha megkönnyebbül volna ezen az oldalon valamiféle tehertől, és örülök annak is, hogy Nigel de Jong milyen jól megértette magát Van Bommellel párban. Ez az igazi Nigel volt!”
Ugyanabba a londoni kórházba került a mérkőzés két kárvallottja, az egymással összefejelő Chris Smalling és Klaas-Jan Huntelaar. A két futballista a második holland gólnál – amelyet Huntelaar szerzett – fejelt össze. A támadó fogait és orrát fájlalta, szemmel láthatóan nem volt magánál, több percbe tellett, mire egyáltalán fel tudott állni. A Manchester United védője még rosszabbul járt: hordágyon vitték le a pályáról, rögzítették közben fejét is. Szerencsére hamar magához tért, de akárcsak a holland fiút, őt is benn tartják a kórházban egy alaposabb kivizsgálásra.
|
A JÁTÉKNAP HŐSEI
Két játékost egyértelműen ki lehet emelni a szerdai egyéni teljesítményekből. Egyikük a Venezuela elleni 5–0-s spanyol sikerhez mesterhármassal hozzájáruló Roberto Soldado, a másik a Svájcnak hármat hintő argentin Lionel Messi, akinek a triplájával a dél-amerikaiak 3–1-re győztek Bernben.
Spanyolországban az elmúlt időszakban központi témává vált, hogy ki lesz a selección legfőbb gólfelelőse a nyári kontinenstornán David Villa sérülése és Ferenando Torres formahanyatlása után. Az As szerint Roberto Soldado tegnapi teljesítményével bejelentkezett a kilences mezre (ez Torres mezszáma a spanyol nemzeti csapatban), vagyis az első számú csatár pozíciójára.
„Egy álmom vált valóra azzal, hogy így térhettem vissza a válogatottba, bár a kihagyott tizenegyest sajnálom – nyilatkozta a Valencia 26 éves támadója, aki a tegnapi meccset megelőzően legutóbb 2007-ben szerepelt a nemzeti csapatban. – Most jó lehetőség előtt állok, a következő hónapok versengése majd eldönti, hogy utazhatok-e az Európa-bajnokságra.”
Az argentin Lionel Messi annak örül, hogy ismét sikerült betalálnia a válogatottban.
„Nagyon elégedett vagyok, mert nyertünk és mert ez a három gól különleges számomra, mivel ez az első triplám a válogatottban. Rég volt már, hogy válogatott meccsen jöttek a gólok, bár tudtam, hogy előbb-utóbb jönni fognak. A lényeg, hogy a csapat fejlődik, és egyre erősebb lesz. A lényeg, hogy nyertünk, és nyugodtan dolgozhatunk a jövőben" – mondta a Barcelona támadója, aki legutóbb 2011 októberében, Chile ellen volt eredményes a nemzeti csapatban.