Reakciók a keddi Eb-selejtezők után: boldogok és csalódottak

Vágólapra másolva!
2011.10.12. 16:05
null
Vidics büntetőt rontott a szlovénok ellen, majd lemondta a válogatottságot (Fotó: Reuters)
Címkék
A keddi játéknappal lezárult a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének csoportköre. Immár véglegesen eldőlt, hogy mely tíz csapat csatlakozott „egyenes ágon" a kontinensbajnokságot megrendező ukrán és lengyel kettőshöz, illetve melyik az a nyolc alakulat, amely tovább reménykedhet a részvételben. A novemberi pótselejtezőn négy kiadó helyet lehet még megszerezni. Az alábbiakban reakciókat gyűjtöttünk össze, amelyben boldogok és csalódottak nyilatkoznak.



BLANC: KÍNKESERVES MECCSET JÁTSZOTTUNK


Franciaország hazai pályán 1–1-et játszott Bosznia-Hercegovinával, de ennek az egy pontnak duplán örülhettek. Egyrészt, mert a hajrában, büntetőből tudtak egyenlíteni, másrészt, mert így is csoportelsőként jutottak ki az Eb-re.

„Felkészültünk arra, hogy nehéz meccs lesz a keddi, és nem is csalódtunk – nyilatkozta Laurent Blanc, a francia válogatott szövetségi kapitánya. – Nem úgy, mint én az első félidei játékunk láttán. Megdöbbentett, mennyi technikai hibát követtünk el. Ellenfelünk kimondottan egységes volt, soraiban egy klasszissal, Dzekóval. A második félidőben tetszett, hogy végig mentünk előre, hittünk magukban és az egyenlítésben. Kínkeserves meccset játszottunk, viszont így is elégedettek lehetünk, mert már ott vagyunk az Eb-n."

Az Eb-felkészülés jegyében a franciák két mérkőzést kötnének le a hivatalos FIFA-napokra, februárban pedig Németországban kezdik el a jövő évet. A szakember elmondta, még mindig nem gyógyultak be a 2010-es vb-szereplés okozta sebek.

A bosnyákok nehezen emésztették meg, hogy a bravúr küszöbén elbuktak.
„Nehéz lenyelni ezt az eredményt, hiszen az első félidőben lemostuk a pályáról a franciákat – mondta Asmir Begovic kapus. – Egynél több góllal kellett volna vezetnünk, mert végül arra faragtunk rá, hogy nem volt elég nagy az előnyünk. Meg kell próbálnunk csak a pozitívumokra összpontosítani, és abból erőt meríteni a folytatásra."

A TÖRÖKÖKET LETAGLÓZTA A NÉMETEKTŐL ELSZENVEDETT HAZAI VERESÉG

A törökök 1–0-ra nyertek otthon Azerbajdzsán ellen, így az A-csoport második helyén végeztek, és pótselejtező vár rájuk. Guus Hiddink, a törökök szövetségi kapitánya több okból is elégedetten nyilatkozott.

„Nem volt túl nehéz mérkőzés – utalt a holland szakember a keddi Eb-selejtezőre. – Az első félidőben jól kezdtünk, birtokoltuk a labdát, és nyomást gyakoroltunk ellenfelünkre, amely kizárólag a védekezésre koncentrált. Így történt, hogy hiába játszottunk mezőnyfölényben, csak egy góllal nyertünk, arra is a hatvanadik percig kellett várni."

A törökök pénteken Isztambulban 3–1-re kikaptak Németországtól, ezért a továbbjutásuk mellett az önbecsülésük visszaszerzése volt a keddi mérkőzés tétje.

„A németektől elszenvedett vereségtől elment az önbizalmunk, de nagyon ki akarunk jutni az Eb-re, és nem néztük a riválisokat, magunkból akartuk kihozni a maximumot. Remélem, még ennél is tudunk jobbak lenni, mert nehéz pótselejtező vár ránk."

A törököknek a gesztenyét részben pénteki legyőzőik, a németek kaparták ki, akik számukra tét nélküli mérkőzésen megverték Belgiumot, pedig utóbbi együttes a megszerezhető három ponttal felkapaszkodott volna a második helyre, függetlenül attól, hogy mit játszanak a törökök. Mint ismert, az Eb-pótselejtezőn nem kiemelt Törökország a vb-selejtezőkben ellenfelünk lesz.

SZERB FUTBALLTRAUMA

Szerbia nemcsak egy presztízsmérkőzést veszített el kedden Mariborban, hanem annál jóval többet. A szerbek lemaradtak ugyanis az Eb-pótselejtezőről, ráadásul lemondta a válogatottságot az együttes két nemzetközi klasszisa.

„Ez futballtrauma! – mondta lesújtva Vladimir Petrovics szövetségi kapitány. – Ez sajnos immár tény, amin nem tudunk változtatni. Tőlem mégsem hallanak olyat, hogy hibáztatok valamit vagy ujjal mutogatok a vétkesekre. Ennek az az oka, hogy a németországi vébén hasonló csalódást kellett átélnie a válogatottnak, és mindannyian tudjuk, hogy ez milyen fájdalmas. A legegyszerűbb persze ilyenkor, ha az edzőt, a játékosokat és a sportvezetőket támadják meg... Tudtuk, hogy milyen nehéz lesz a szlovénok ellen és számunkra mekkora tétje van a mérkőzésnek. Erről írtak az újságok, erről beszéltek a szurkolók. De közülük valaki pályára lépett már ekkora felelősséggel? Az első félidő végén peches gólt kaptunk, százévente látunk hasonlót, ami éreztette hatását a második félidőben."

VIDICS ÉS SZTANKOVICS LEMONDTA A VÁLOGATOTTSÁGOT

A szerb válogatott két klasszisa úgy döntött, hogy a jövőben nem kíván a nemzeti csapat rendelkezésére állni. A 29 éves Nemanja Vidics és a 33 éves Dejan Sztankovics azt követően határozta el magát erre a lépésre, hogy Szerbia kedden Eb-selejtezőn kikapott Szlovéniában (1–0), így lemaradt a pótselejtezőt érő második helyről a C-csoportban.
„Eljött az ideje a generációváltásnak, ami azzal jár, hogy néhány idősebb játékos elköszön a válogatottól" – mondta a nemzeti csapat mezét eddig 57-szer magára öltő Vidics, aki a Manchester Unitedben egészségesen alapembernek számít.
„Sok mérkőzésen játszottam és segítettem a válogatottnak, eljött az ideje, hogy a klubomra, az Internazionaléra összepontosítsak" – indokolt a manchesteri védőnél négy évvel idősebb Sztankovics, aki 102-szeres válogatottként beérte a szerb csúcstartó, Szavo Milosevicset.

A CSEHEK A SZÜNET UTÁN MÁR CSAK ALICANTÉRA FIGYELTEK

A csehek villámkezdéssel átgázoltak Litvánián Kaunasban (a félidőben 3–0-ra vezettek, végül 4–1-re nyertek a vendégek), így az utolsó szalmaszálba belekapaszkodva megelőzték Skóciát, és várhatják a pótselejtezőt.

„A mérkőzés első félidejében egyértelmű irányítottuk a mérkőzést, és ellenőrzés alatt tartottuk a játékot. A második félidőben a kiállítás után nehezebbé vált ugyan a helyzetünk, de a győzelmünket akkor már nem fenyegette veszély – nyilatkozta Michal Bílek, a csehek szövetségi kapitánya. A cseheknek így a szünet után leginkább már csak arra kellett figyelniük, hogy a skótok ne nyerjenek Spanyolországban. – Azt a mérkőzés előtt tudtuk, hogy a skótoknak a pontszerzésre is kevés az esélye, nemhogy a győzelemre. Ennek megfelelően a spanyolok döntő fölényben játszottak az első félidőben, és kétgólos előnyre tettek szert. Ezek után egy pillanatra sem vetődött fel bennünk az a gondolat, hogy nem érünk oda a csoport második helyére."

A szakember a pótselejtezővel kapcsolatban nem fogalmazott meg óhajokat és vágyakat – Bosznia-Hercegovina, Törökország, Montenegró és Észtország lehet az ellenfél –, ellenben a visszavágón szívesen lépne pályára otthon.

ÚJ KAPITÁNY ÉS FIATALÍTÁS VÁR A BOLGÁROKRA

Bulgária dicstelen hazai vereséggel zárta a számára katasztrofálisan sikerült Eb-selejtezőt – nyolc meccsen szerzett öt ponttal az utolsó helyen végeztek a G-csoportban –, így mondhatni, nem képvisel jelentős játékerőt. Sőt a 105-szörös válogatott csapatkapitány, Sztilian Petrov lemondhatja a válogatottságot, amivel papíron még tovább gyengülhetnek.

Az Aston Villa 32 éves középpályása 55 hónapos önkényes nyilatkozatstopot tört meg a walesiek elleni vesztes (0–1) találkozót követően, amelyben arra kérte a nyilvánosságot, hogy támogassa a menesztett Lothar Matthäus után ideiglenesen kinevezett szövetségi kapitányt, Mihail Madanszkit. Ha a szakember megbízatását véglegesítik, Petrov sem zárkózna el a folytatás elől. Új szövetségi kapitány megválasztásával viszont ezt kizártnak tartja, tekintve, hogy nagyfokú fiatalítás történne akkor a válogatottnál.

ÉSZTORSZÁG, A KEDDI NAP LEGBOLDOGABB VESZTESE

Alighanem története legvidámabb vereségét könyvelte el Észtország, amely az Eb-társrendező Ukrajnától kapott ki felkészülési mérkőzésen hazai pályán 2–0-ra, ám a szerbek betlije – Mariborban szenvedtek 1–0-s vereséget a szlovénektől – azt jelentette, hogy az észtek játszhatnak a pótselejtezőben.

„Fáradtak voltunk, nem tudtunk felpörögni a saját, és ellenfelünk ritmusára – mondta az észt szövetségi kapitány, Tarmo Rüütli. – Játékosaimat a szíve vitte ezúttal előre, nem az ereje, az erős ukrán csapat ellen ez pedig ennyire volt elegendő."

Az észtek szakvezetője tisztában van vele, hasonló teljesítménnyel aligha rúgnak labdába az Eb-pótselejtezőn. Nekünk meg figyelmeztető jelet adtak a vb-selejtezőkre, amelyben majd oda-vissza megütközünk velük: jó lesz koncentrálni rájuk!

ROMÁNIA MEGTALÁLTA VB-SELEJTEZŐS CSAPATÁT

Romániának – leendő vb-selejtezős riválisunknak – már nem volt különösebb motivációja az albánok elleni záró Eb-selejtezőn, az 1–1-es idegenbeli döntetlent követően Victor Piturca is inkább már előre tekintett.

„Az eredmény nem túl jó, de a játékunk örömteli – mondta a szakember. – Láttam sok olyan fiatalt jól játszani, akik a vb-selejtezőkön meghatározó szerepet vállalhatnak célunk, a kijutás elérésében. Az Eb-selejtezőn az volt a feladatunk, hogy találjuk meg azt a csapatot, amelynek a vb-selejtezőn reális továbbjutási reményei lehetnek. Úgy érzem, a tervünket sikerült megvalósítanunk. Törökországhoz, Magyarországhoz és Észtországhoz hasonlóan megvan az esélyünk a csoportból a továbbjutásra."

A SKÓTOK IS FEJET HAJTOTTAK A SPANYOLOK ELŐTT

A skót szövetségi kapitány, Craig Levein számára embert próbáló feladat volt Spanyolországban győzni a vb- és Eb-címvédő ellen, nem is sikerült. Így viszont és lemaradtak a pótselejtezőről, a csehek ugyanis megelőzték őket az I-csoportban.

„Természetesen csalódott vagyok, különösen az első félidei játékunk miatt, de a folytatásban már láttam pozitívumokat" – nyilatkozta a szakember. Csapata az első félidőt 2–0-ra elbukta, végül 3–1-es vereséget szenvedett.

A 46 éves szakember jövőjéről a szövetség illetékesei döntenek majd, de brit hírforrások szerint vélhetően marad, hiszen jó a kapcsolata a játékosokkal, akik tisztelik, elismerik őt. Vele kapcsolatban még mindig a csehek elleni, sorsdöntőnek bizonyuló hazai mérkőzést idézik (2–2), és a szemére vetik, hogy csatár nélkül, négy védővel és hat középpályással állt fel.

A Rangers és a válogatott 25 éves játékosa, Steven Naismith elismerően szólt a keddi ellenfélről.

„Őket nem lehet lejátszani. Sokat és gyorsan járatják a labdát, nehéz velük tartani a lépést. Egy kicsivel jobban kellett volna védekeznünk, de hát valamiért mégiscsak ők az Eb- és vb-címvédők – mondta Naismith, akinek véleményét bizonyítandó David Silva első, hatodik percben szerzett találata előtt megszakítás nélkül 42(!) spanyol labdaérintést jegyezhettek fel. – Az esélyeink a továbbjutásra nem most, hanem a csehek elleni hazai döntetlennel csökkentek minimálisra."

PEZSGŐFÜRDŐ AZ OROSZ ÖLTÖZŐBEN

Az orosz válogatott pénteken szlovákiai győzelmével nyerő helyzetbe került, Andorrát azonban hazai pályán még meg kellett vernie a csoportelsőséghez. Ez hat góllal sikerült is, és a játékosok Dick Advocaat szövetségi kapitány engedélyével italozással is megünnepelhették a diadalt. Ám Roman Pavljucsenko elárulta: a pezsgő csak a padlóra folyt.

„Nagy ünneplés volt az öltözőben, Advocaat is gratulált nekünk, mindenki pezsgőt locsolt. Nem ittuk meg, csak locsoltuk. Aztán a végén a mester mindenkinek azt mondta, most már készüljön a klubcsapata következő meccsére. Már csak azért sem ihattunk, mert nekem például hajnali háromkor indult a repülőm Angliába – mondta Pavljucsenko, aki szerint az Andorra elleni meccsen csak az volt a kérdés, ki szerez gólt az orosz válogatottból. – Minden elismerésem az andorraiaké, de úgy gondolom, nem lenne szabad engedni nekik, hogy induljanak a selejtezőkön."

AZ ÍREK NEM BECSÜLIK LE PÓTSELEJTEZŐS CSOPORTELLENFELÜKET

Írország az utóbbi időben remeklő Örményország elleni hazai ki-ki mérkőzésén 2–1-es győzelmével kiharcolta a pótselejtezős szereplést. Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány szerint nem lesz könnyű a két novemberi mérkőzés, legyen az ellenfél Montenegró, Észtország, Bosznia-Hercegovina vagy Törökország.

„Egyik csoportmásodikat sem becsülhetjük le, akik idáig eljutnak, nagyon erősek. Ám az is lehet, hogy gyengébb csapatot kapunk, mint amilyen Örményország volt – mondta az olasz szakember. – A feladat ötven százalékát teljesítettük. Remélem, a visszavágót játszhatjuk hazai pályán, ez talán az ellenfél kiléténél is fontosabb."

A PORTGUÁLOKNAK VAN MÉG EGY DOBÁSA


Az előző, világbajnoki selejtezősorozatot hazai pályán a magyar válogatott elleni 1–0-s vereséggel záró Dánia ezúttal nagy téttel bíró mérkőzésen Portugáliát fogadta, és le is győzte 2–1-re, amivel csoportelső lett, és kvalifikálta magát.

„A dán bajnokságban nem találkozol olyan ellenfelekkel, mint ezen az estén – mondta Andreas Bjelland, a Nordsjaelland középhátvédje. – Nagyon jól játszottunk, meg tudtuk tartani a labdát. Óriási érzés, hogy nyerni tudtunk, így még azzal sem kellett foglalkoznunk, mit játszottak a svédek."
A 33 éves Dennis Rommedahl talán az utolsó nagy eseményére készül játékosként. „Nagyon szeretném élvezni ezt a tornát, mert szerintem ez az utolsó. Igaz, néhány társam azt mondta, elég fiatalos vagyok ahhoz, hogy három év múlva a vb-n is ott legyek."

A szépítő gólt a 92. percben Cristiano Ronaldo révén megszerző portugálok közül Nani, a Manchester United szélsője nyilatkozott.

„A dán csapat nagyon erős, a korai góljára építve tökéletesen kihasználta, hogy kitámadtunk, és a kontrái egyikével eldöntötte a meccset. Nagyon csalódottak vagyunk, de van még egy esélyünk, és két éve, a vb előtt ki is használtuk. Most mindenki visszamegy a klubjához, és a lehető legjobban felkészül, hogy csúcsformában érkezzen vissza egy hónap múlva" – mondta Nani.

HÁROM BUTA HIBÁÉRT VERETLENSÉGÜKKEL FIZETTEK A HOLLANDOK

Svédországnak győznie kellett Hollandia ellen azért, hogy egyenes ágon kijusson, s miután Dirk Kuyt 50. percben szerzett találatával hátrányba került, Sebastian Larsson és Ole Toivonen góljával három perccel később már vezetett, és előnyét meg is tartotta a végéig. Svédország 1924 óta először győzte le Hollandiát tétmérkőzésen.

„Fantasztikus a csapatom, nem sok esélye volt a győzelemre, mégis sikerült nyernie. A holland csapat sokkal jobb a mienknél, tízből nyolc meccset biztosan megnyerne, roppant boldog lennék, ha annyit tudnánk birtokolni a labdát, mint a hollandok, de még nem vagyunk ennyire jók. Ismerem a csapatom képességeinek határát, és maradunk ennél a játéknál, mert ebben vagyunk jók" – mondta Erik Hamrén svéd szövetségi kapitány.

Bert van Marwijk, a holland válogatott szövetségi kapitánya csalódott volt. „A kilencvenből 88 percen át egyértelműen fölényben játszottunk, úgy hetven százalékban nálunk volt a labda, de három buta egyéni hibáért drágán megfizettünk, és kikaptunk. Ezen a szinten nem megengedhetőek ezek a hibák" – mondta a hollandok kapitánya.

A GÖRÖG EB-RÉSZVÉTEL GYÓGYÍR AZ ORSZÁGNAK

A görög válogatottnak nyernie kellett Grúziában a csoportelsőség megszerzéséhez, de 78 percnyi játék után még vesztésre állt, ami Horvátország továbbjutását jelentette volna. Ám a hellének Jorgosz Fotakisz és Angelosz Hariszteasz találatával fordítani tudtak, és megelőzték a letteket odahaza 2–0-ra legyőző horvátokat.

„Furcsa meccs volt, mert jól játszottunk, de a grúzok az első helyzetükből gólt szereztek. Aztán amikor húsz perccel a vége előtt sérülés miatt tízen maradtak a hazaiak, könnyebb dolgunk lett, és gólokat is szereztünk – mondta Fernando Santos, a görögök portugál szövetségi kapitánya. – A srácok megérdemlik, hogy ott legyenek az Eb-n,, és az egész görög nép érdemel egy kis örömet ebben a nehéz társadalmi helyzetben."

A horvátok számára csalódás a második hely.

„Az első helyezés volt a célunk, azaz tekinthetjük úgy, hogy elbuktunk – mondta Slaven Bilic, a horvátok szövetségi kapitánya. – Az elsőség a pénteki pireuszi találkozón úszott el, azon a meccsen nem játszottunk elég okosan. Ám a csapat nagyon jó, hiszek a fiúkban, és hogy sikerül kijutni az Eb-re, amelyen még erősebbek leszünk."

Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
4 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
10 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
31 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
32 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
32 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
40 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
44 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik