B. Á. 2021.07.19 07:53 Frissítve: 2021.07.19 08:22

F1: Verstappent kiengedték a kórházból; Hamilton üzent neki

Mint beszámoltunk róla, a Formula–1-es Brit Nagydíj első körében a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton a silverstone-i versenypálya egyik leggyorsabb kanyarjában ütközött a vb-pontversenyt vezető Max Verstappennel, aki kicsúszott és 51 G erővel vágódott a Copse-kanyar bukótere mögötti gumifalba. A becsapódás után elővigyázatosságból és további vizsgálatok elvégzése céljából kórházba szállították a holland versenyzőt, akit végül vasárnap este engedtek el, miután mindent rendben találtak nála.

Max Verstappen a futamot megelőzően (Fotó: AFP)

 

Verstappen maga szállt ki az autójából, s bár láthatóan megviselte az ütközés, de a saját lábán szállt be a baleset helyszínére érkező mentőautóba. Az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően azonnal a pályán található egészségügyi központba szállították, ahol megvizsgálták, majd úgy döntöttek, elővigyázatosságból és további vizsgálatok elvégzése céljából kórházba szállítják.

„Kiengedtek a kórházból, miután mindent rendben találtak. Köszönöm az üzeneteket és a jókívánságokat” – írta a holland versenyző, akinek a közleményét a Red Bull is megerősítette, hozzátéve, hogy Verstappen este tíz órakor hagyta el a kórházat.


72. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 16., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:27.035
Időmérő: 1. Hamilton 1:26.134
JÚLIUS 17., SZOMBAT
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:29.902
Sprintkvalifikáció: 1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Bottas
JÚLIUS 18., VASÁRNAP
A verseny: 1. Hamilton, 2. Leclerc, 3. Bottas
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 1., 15.00
Magyar Nagydíj, Mogyoród
 Augusztus 29., 15.00 Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoort

A világbajnokság éllovasa tiszteletlennek és sportszerűtlennek írta le Hamilton ünneplését a futam megnyerése után, ám a brit elárulta, hogy a verseny végét követően még nem tudta, hogy a riválisát kórházba küldték.

„Nem láttam még a felvételeket, egy rövid klipre vetettem csak egy pillantást, amikor mentem vissza a garázsba, de később természetesen megnézem és kielemzem” – mondta Hamilton a futam utáni sajtótájékoztatón, majd hozzátette, érzése szerint a szóban forgó szituációban Verstappen túlságosan agresszív volt.

„A jelenlegi megítélésem alapján nem kell bocsánatot kérnem. Versenyhelyzet volt. Hallottam, hogy Max kórházban van, ez aggodalommal tölt el. Senki sem akarja, hogy bármelyikünk megsérüljön, ez nekem sem állt szándékomban. Remélem, hogy jól van, érdeklődni fogok nála, hogy minden rendben van-e.”

„A küzdelem éltet minket, sok nehéz verseny vár még ránk, meg kell tanulnunk a megfelelő egyensúlyra törekedni. Nem értek egyet a büntetéssel, de elfogadom, és végzem tovább a dolgomat. Nem fogok nyafogni emiatt. Mindenkinek más a véleménye, de nem érdekel különösebben, hogy mit gondolnak mások. Nagyon hálás vagyok a mai napért.”

A hétszeres világbajnok később a Twitteren keresztül üzent Verstappennek.

„Ma emlékeztetőt kaptunk arról, milyen veszélyekkel jár ez a sport. Minden jót kívánok Maxnak, aki csodás versenyző. Örömmel értesültem arról, hogy jól van. Mindig keményen, ugyanakkor tisztán versenyzek.”


A BRIT NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
  1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:58:23.284
  2. Charles Leclerc monacói Ferrari 3.871 mp h.
  3. Valtteri Bottas finn Mercedes 11.125 mp h.
  4. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 28.573 mp h.
  5. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 42.624 mp h.
  6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 43.454 mp h.
  7. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:12.093 p h.
  8. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:14.289 p h.
  9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:16.162 p h.
10. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:22.065 p h.
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:25.327 p h.
12. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
13. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
16. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1 kör h.
17. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1 kör h.
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
  KIESETT     MEGTETT KÖR
  Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 40
  Max Verstappen holland Red Bull-Honda   0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
  1. Max Verstappen 5 8 8
4 185
  2. Lewis Hamilton 4 7 9
3 177
  3. Lando Norris - 3 10 - 113
  4. Valtteri Bottas - 6 7
3 108
  5. Sergio Pérez 1 2 8 - 104
  6. Charles Leclerc - 1 8 -   80
  7. Carlos Sainz Jr. - 1 8 -   68
  8. Daniel Ricciardo - - 8 -   50
  9. Pierre Gasly - 1 7 -   39
10. Sebastian Vettel - 1 3 -   30
11. Fernando Alonso - - 7 -   26
12. Lance Stroll - - 6 -   18
13. Esteban Ocon - - 5 -   14
14. Cunoda Juki - - 4 -   10
15. Kimi Räikkönen - - 1 -     1
16. Antonio Giovinazzi - - 1 -     1
 KONSTRUKTŐRÖK
  1. Red Bull-Honda 289
  2. Mercedes 285
  3. McLaren-Mercedes 163
  4. Ferrari 148
  5. AlphaTauri-Honda   49
  6. Aston Martin-Mercedes   48
  7. Alpine-Renault   40
  8. Alfa Romeo-Ferrari     2
  9. Williams-Mercedes     0
10.Haas-Ferrari    0
2021.10.10 12:06:04

F1 H. L.

A holland hat ponttal húzott el az ötödik helyen végző Hamilton előtt.

2021.10.09 12:30:27

F1 B. Ö. B.

A finn mellől Verstappen rajtolhat • Az eső a vártnál jóval kevésbé nehezítette meg a mezőny dolgát.

2021.10.09 09:44:40

F1 B. Ö. B.

Az AlphaTauri versenyzője mögött a Red Bull párosa végzett Verstappen, Pérez sorrendben.

2021.10.08 12:27:33

F1 B. Ö. B.

Hiába a rajtbüntetés, Hamilton eddig igencsak meggyőző • Leclerc ismét befért a top 3-ba.

2021.10.08 09:41:53

F1 B. Ö. B.

A törökországi nyitó edzés előtt motort cseréltek a 44-es számú Mercedesben.