Verstappen a Ferrari előtt az élen, a Mercedes a top 10 végén a 2. edzésen

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.17. 12:32
null
Max Verstappen visszavette a vezetést a sprintkvalifikáció előtt (Fotó: AFP)
Akárcsak az első szabadedzésen, a szombati gyakorláson is Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak. A Red Bull versenyzője mögött a Ferrari párosa végzett Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr. sorrendben. A Mercedes versenyzői csak a nyolcadik és a kilencedik pozícióban zárták a második tréninget.

 

Több szempontból is rendhagyó módon alakul a silverstone-i versenyhétvége menetrendje – ezt az is mutatja, hogy a pénteki időmérő után szombat kora délután sor került egy újabb szabadedzésre. A pénteki, eseménydús gyakorláson Max Verstappen révén a Red Bull diktálta a tempót, míg a Mercedesnek volt némi lemaradása az előtt, hogy aztán Lewis Hamilton megnyerte a kvalifikációt.

A második tréning elején nem rohamozták meg a versenyzők annyira a pályát, mint a pénteki gyakorláson. Hamilton Mercedesén például még dolgoztak egy kicsit a szerelők az edzés legelején, de mindössze tíz perc elteltével a hétszeres világbajnok is megkezdhette a körözést.

72. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 16., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:27.035
Időmérő: 1. Hamilton 1:26.134
JÚLIUS 17., SZOMBAT
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:29.902
Sprintkvalifikáció: 17.30–18.00
JÚLIUS 18., VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja: 16.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 1., 15.00
Magyar Nagydíj, Mogyoród
Augusztus 29., 15.00Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoort

Az első gyors körök után Esteban Ocon volt a leggyorsabb, majd Sergio Pérez ugrott az élre, miután fél másodperccel megjavította a francia pilóta idejét. A mezőnyből az utolsó Verstappen iratkozott fel a mért körrel rendelkezők listájára, ráadásul az első gyors körével rögtön át is vette a vezetést.

Fél távnál továbbra is a Red Bull volt a leggyorsabb, míg a Mercedes versenyzői csak a top tíz végén álltak. Nem sokkal később aztán sokaknál felkerültek a leglágyabb gumik, ami a köridők gyors javulásához vezetett. A Mercedes párosának is sikerült átmenetileg néhány pozíciót javítania.

Amint azonban a többiek is javítottak az idejükön – például a Ferrari versenyzői feljöttek közvetlenül Verstappen mögé – Hamilton és Bottas is kezdett visszacsúszni a listán. Igaz, a Mercedes-pilóták az edzés végén már inkább versenyszimuláción voltak, így nem a leggyorsabb körök megautózása volt az elsődleges céljuk.

Az utolsó percekben már nem sok izgalom érte a versenyzőket – kivéve Bottast, aki még bemutatott egy megforgást az edzés legvégén. Verstappen azonban behúzta a második szabadedzést Leclerc és Sainz előtt, az első tízbe még Ocon, Pérez, Norris, Ricciardo, Hamilton, Bottas és Gasly fért be.

Folytatás 17.30-kor a legelső sprintkvalifikációval!

BRIT NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:29.902 átlag: 235.896 km/ó 23 kör
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:30.277 0.375 mp h. 30
3. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:30.507 0.605 29
4. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:30.707 0.805 31
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:30.800 0.898 27
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:31.030 1.128 24
7. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:31.034 1.132 23
8. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:31.131 1.229 28
9. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:31.180 1.278 27
10. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:31.188 1.286 31
11. George Russell brit Williams-Mercedes 1:31.237 1.335 24
12. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:31.263 1.361 29
13. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:31.289 1.387 27
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:31.328 1.426 26
15. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:31.337 1.435 30
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:31.404 1.502 32
17. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:31.593 1.691 34
18. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:32.041 2.139 31
19. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:32.474 2.572 31
20. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:34.017 4.115 28

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik