H. Á. 2021.07.18 20:51 Frissítve: 2021.07.18 21:38

F1: „Tiszteletlen és sportszerűtlen” – a kórházból üzent Verstappen

Mint beszámoltunk róla, a Formula–1-es Brit Nagydíj első körében a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton a silverstone-i versenypálya egyik leggyorsabb kanyarjában ütközött a vb-pontversenyt vezető Max Verstappennel, aki kicsúszott és 51 G erővel vágódott a Copse-kanyar bukótere mögötti gumifalba. A becsapódás után elővigyázatosságból és további vizsgálatok elvégzése céljából kórházba szállították a holland versenyzőt, aki onnan véleményezte a futamot megnyerő Hamilton ünneplését.

 

A kórházba szállított Verstappen a Twitteren posztolt a futam leintése után, s kimondottan rosszallását fejezte ki amiatt, ahogy a brit ünnepelt a futam megnyerése után. 

„Először is örülök, hogy jól vagyok. Elég nagy hatással volt rám az 51 G, de szerencsére már jobban érzem magam. Természetesen nagyon csalódott vagyok. A büntetés sajnos nem segít rajtunk, és nem is volt megfelelő egy ilyen veszélyes manőverért, amit Lewis tett. Ahogyan ünnepelt – amíg én még mindig a kórházban ültem –, az tiszteletlen és sportszerűtlen volt” – írta a holland a közösségi oldalán.

A versenyt követően természetesen a futamgyőztes Hamilton is elmondta a véleményét az esetről, ahogy a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Hogy mit mondtak pontosan, azt ide kattintva megtudhatják.

A VERSENY ÖSSZEFOGLALÓJA

 

 

A BRIT NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
  1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:58:23.284
  2. Charles Leclerc monacói Ferrari 3.871 mp h.
  3. Valtteri Bottas finn Mercedes 11.125 mp h.
  4. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 28.573 mp h.
  5. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 42.624 mp h.
  6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 43.454 mp h.
  7. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:12.093 p h.
  8. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:14.289 p h.
  9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:16.162 p h.
10. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:22.065 p h.
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:25.327 p h.
12. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
13. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
16. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1 kör h.
17. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1 kör h.
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
  KIESETT     MEGTETT KÖR
  Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 40
  Max Verstappen holland Red Bull-Honda   0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
  1. Max Verstappen 5 8 9 4 185
  2. Lewis Hamilton 4 7 9
3 177
  3. Lando Norris - 3 10 - 113
  4. Valtteri Bottas - 6 7 3 108
  5. Sergio Pérez 1 2 8 - 104
  6. Charles Leclerc - 1 8 -   80
  7. Carlos Sainz Jr. - 1 8 -   68
  8. Daniel Ricciardo - - 8 -   50
  9. Pierre Gasly - 1 7 -   39
10. Sebastian Vettel - 1 3 -   30
11. Fernando Alonso - - 7 -   26
12. Lance Stroll - - 6 -   18
13. Esteban Ocon - - 5 -   14
14. Cunoda Juki - - 4 -   10
15. Kimi Räikkönen - - 1 -     1
16. Antonio Giovinazzi - - 1 -     1
 KONSTRUKTŐRÖK
  1. Red Bull-Honda 289
  2. Mercedes 285
  3. McLaren-Mercedes 163
  4. Ferrari 148
  5. AlphaTauri-Honda   49
  6. Aston Martin-Mercedes   48
  7. Alpine-Renault   40
  8. Alfa Romeo-Ferrari     2
  9. Williams-Mercedes     0
10.Haas-Ferrari    0

 

2021.08.01 14:55:04

F1 ZSOLDOS BARNA

A Formula–1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali a Nemzeti Sportnak adott interjút.

2021.08.01 12:38:26

F1 B. Ö. B.

Verstappen csak a 10. helyen ért célba, így Hamilton átvette a vezetést a vb-összetettben.

2021.07.31 13:55:03

F1 B. Ö. B.

A Mercedes kisajátította az első sort a Magyar Nagydíjra, Verstappen csak a harmadik lett az időmérőn.

2021.07.31 10:24:40

F1 B. Ö. B.

Verstappen lemaradása a 2. helyen kevesebb mint 1 tizedmásodperc volt Hamiltonhoz képest.

2021.07.30 13:17:53

F1 H. L.

A finn előnye 27 ezred volt a csapattárs előtt, míg a harmadik Verstappen lemaradása 3 tized volt a 2. edzésen.