Verstappen szerint nem lesz könnyű megismételni az imolai sikert Monacóban

H. L.H. L.
2025.05.23. 15:05
Verstappen nehezebb hétvégére készül a hercegségben (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen úgy érzi, nem lesz egyszerű megismételni az imolai eredményt a Monacói Nagydíjon.

Noha Max Verstappen az idén már többször is fenyegetést jelentett, és nemegyszer vereséget mért a McLarenre az időmérő döntő szakaszában, versenykörülmények között először a múlt hétvégi Emilia-romagnai Nagydíjon tudta úgy legyőzni a riválist, hogy ha nem is jelentős mértékben, de jobb tempót tudott diktálni nála, miközben a gumikkal is jobban bánt, amely területen eddig rendre hátrányt szenvedett el. 

Ilyen előzmények után arra lehet számítani, hogy a címvédő remek esélyekkel indul Monacóban is. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azonban már Imolában is jelezte, hogy csapatának nehezebb dolga lesz a hercegségben, s ezzel maga a holland pilóta is egyetértett, amikor Monte-Carlóban arról kérdezték, mit vár az év nyolcadik nagydíjától. 

„Imola remek ötletekkel szolgált azzal kapcsolatban, mire is van szükségünk az autótól, de ez egészen más pálya. Nem használhatod ugyanazokat a beállításokat, mint egy héttel ezelőtt, hiszen akkor összevissza pattogna a kocsi. Ez az aszfaltcsík nem optimális a szempontunkból, szerintem ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Valahányszor olyan pályára érkeztünk az idény, ahol nagy volt a sebesség, versenyképesek voltunk, de a többi helyszínen sokkal nehezebb helyzetben voltunk. Imolában is látható volt, hogy nem a lassú kanyarok jelentették az erősségünket. Tudjuk, hogy ez a nyomvonal nem kedvez a kocsinknak, ez még mindig változatlan.”

A Red Bull tavaly szenvedett a szűk monacói utcákon, és Verstappen csak a hatodik rajthelyet szerezte meg, ahonnan a másnapi versenyen sem tudott előrébb lépni. A címvédő úgy érzi, csapata nem javította ki az autón azokat a tulajdonságokat, amik megnehezítették a dolgát a helyszínen. „Őszintén szólva nem igazán érződött másnak eddig az idei helyzet a tavalyihoz viszonyítva. De természetesen igyekszünk találni néhány dolgot a beállításokkal, hogy a kocsi legalább egy kicsit jobban vezethető legyen az ilyen pályákon.”

Verstappen 163 ezred lemaradással a második helyen zárta az első szabadedzést, csak a hazai pályán versenyző Charles Leclerc volt gyorsabb nála, miközben a két McLaren a harmadik és az ötödik pozíciót foglalta el. 

 

71. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 23., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:11.964
2. szabadedzés17.00–18.00
MÁJUS 24., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
MÁJUS 25., VASÁRNAP
A verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Spanyol Nagydíj, Barcelonajúnius 1., 15.00
Kanadai Nagydíj, Montrealjúnius 15., 20.00
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 29. 15.00

 

Legfrissebb hírek

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
8 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik