F1: újra feketébe öltözött a Mercedes – íme, a W14-es!

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.02.15. 10:29
null
Bemutatkozott a 2023-as Mercedes (Fotó: Twitter/MercedesAMGF1)
A Formula–1-es Mercedes Silverstone-ban rántotta le a leplet a 2023-as autójáról, a W14-esről, amellyel szeretne visszatérni az élmezőnybe.

 

 

A csapatok közül utolsó előttiként a Mercedes tartott autóbemutatót, a Toto Wolff által vezetett alakulat az elmúlt évekhez hasonlóan Silverstone-ban rántotta le a leplet az új versenygépéről. A W14-es kódnevet viselő konstrukció az istálló elmondása szerint elsősorban tömegspórolás érdekében újra fekete fényezést öltött magára, és több elemében is megváltozott az elődjéhez képest. Noha az oldaldobozok némileg szélesebbek lettek, az alakulat kitartott a tavalyi koncepció mellett.

 

A német gárda váratlanul nagy hátrányban vágott neki a radikális szabályváltozásokat hozó új érának, és a sorozatban megnyert nyolc konstruktőri cím után többször a középmezőnyben találta magát.

A csapatok közül az extrém oldaldobozokat használó „Ezüstnyilak” küszködtek leginkább a delfinezés és pattogás jelenségétől, ráadásul az autó teljesítménye is zavarba ejtő mértékben függött a külső tényezőktől, ami eléggé megnehezítette a csapat dolgát abban, hogy megtalálja a helyes utat a fejlesztések terén.

A szinte az egész évet végigtesztelő Mercedes a Brazíliában mutatott teljesítményébe kapaszkodhatott a télen, hiszen az idény végén bevetetett új elemek határozott előrelépést jelentettek.

Az idényt a harmadik helyen záró németek változatlan pilótapárossal, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal, valamint a csapattal a második évére készülő George Russell-lel vágnak neki a rekordhosszú idénynek abban a reményben, hogy visszatérnek az élmezőnybe, és visszavágnak a tavalyi kudarc után.

Míg a csapatvezetés élén, illetve a pilótafelállásban nem történt változás, a teszt- és tartalék versenyző szerepkörét új ember tölti be. A pozíciót ugyanis a Haastól az előző idény végén távozó Mick Schumacher veszi át, aki a megállapodás értelmében a McLaren rendelkezésére is áll, ha szükséges.

Hamilton és Russell ma bejárathatja az új autót, hiszen filmforgatási nap keretein belül 100 kilométert tehet meg a W14-essel.

Az autóbemutatók sorát az Alpine zárja, az enstone-i alakulat február 16-án mutatja meg az új versenygépét.

A 2023-AS RAJTLISTA ÉS BEMUTATÓK
csapatnév (nemzetiség)rajtszám
motorbemutató
RED BULL
Max VERSTAPPEN (holland)1Honda RBPT
Az „új” külső leleplezése és nagy bejelentés a Red Bull bemutatóján
Sergio PÉREZ (mexikói)11
MERCEDESLewis HAMILTON (brit) 44Mercedesfebruár 15.
George RUSSELL (brit)63
FERRARICarlos SAINZ Jr. (spanyol) 55FerrariA cél a bajnoki cím – megérkezett az új Ferrari, az SF-23-as
Charles LECLERC (monacói)16
ASTON MARTIN
Fernando ALONSO (spanyol)14MercedesEzzel az autóval indul Alonso a huszadik idényében
Lance STROLL (kanadai)18
WILLIAMS
Alexander ALBON (thaiföldi)
23MercedesÚj szponzor, megújult külső – így fog kinézni a 2023-as Williams
Logan SARGEANT (amerikai)
2
ALPINE
Pierre GASLY (francia)10Renaultfebruár 16.
Esteban OCON (francia)31
ALPHATAURI
CUNODA Juki (japán)22Honda RBPTAz AlphaTauri is felfedte, hogyan néz ki a 2023-as autója
Nyck DE VRIES (holland)
21
HAAS
Kevin MAGNUSSEN (dán)20FerrariElsőként a Haas mutatta meg, hogyan néz ki a 2023-as autója
Nico HÜLKENBERG (német)
27
MCLAREN
Lando NORRIS (brit)4MercedesMegérkezett az új McLaren, az MCL60-as
Oscar PIASTRI (ausztrál)
81
ALFA ROMEO
Valtteri BOTTAS (finn)77FerrariÍme, a C43-as, az Alfa Romeo új autója

 

Legfrissebb hírek

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
49 perce

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
1 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
8 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
11 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
12 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
13 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
16 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
16 órája
Ezek is érdekelhetik