F1: megérkezett az új McLaren, az MCL60-as

H. L.H. L.
2023.02.13. 18:19
null
Bemutatkozott az MCL60-as (Fotó: Twitter/McLarenF1)
A Formula–1-es McLaren hétfő délután a főhadiszállásán, Wokingban mutatta meg a 2023-as versenygépét, az MCL60-ast.

 

A csapatok közül negyedikként a McLaren tartott bemutatót, az előző idényt az ötödik helyen záró alakulat a főhadiszállásán, Wokingban rántotta le a leplet a 2023-as versenygépéről, az MCL60-ról – az alakulat az elnevezéssel tiszteleg a Bruce McLaren által alapított márka 60 éves fennállása előtt.

 

A narancssárga, világoskék és fekete színbe öltöző autókat megújult páros vezetheti, hiszen a gárdával ötödik évét megkezdő Lando Norris mellett bemutatkozik a nagy reménységnek tartott újonc, Oscar Piastri is.

A konstruktőri címet legutóbb 1998-ban, míg az egyénit 2008-ban ünneplő wokingiaknál a pilótafelállás mellett a csapatvezetés élén is történt változás: az alakulatnál sokáig versenyigazgatóként ténykedő Andrea Stella vette át a csapatfőnöki posztot a váratlanul az Alfa Romeóhoz távozó Andreas Seidltől.

Az idén is Mercedes-erőforrást használó wokingiak egyértelmű célja, hogy közelebb kerüljenek az élmezőnyhöz.

 

Az MCL60-as először az idényt megelőző teszten gurul pályára február 23-án Bahreinben.

A bemutatók sorát az Aston Martin folytatja, amely közép-európai idő szerint 20 órakor leplezi le a 2023-as autóját.

A 2023-AS RAJTLISTA ÉS BEMUTATÓK
csapatnév (nemzetiség)rajtszám
motorbemutató
RED BULL
Max VERSTAPPEN (holland)1Honda RBPT
Az „új” külső leleplezése és nagy bejelentés a Red Bull bemutatóján
Sergio PÉREZ (mexikói)11
MERCEDESLewis HAMILTON (brit) 44Mercedesfebruár 15.
George RUSSELL (brit)63
FERRARICarlos SAINZ Jr. (spanyol) 55Ferrarifebruár 14.
Charles LECLERC (monacói)16
ASTON MARTIN
Fernando ALONSO (spanyol)14Mercedesfebruár 13.
Lance STROLL (kanadai)18
WILLIAMS
Alexander ALBON (thaiföldi)
23MercedesÚj szponzor, megújult külső – így fog kinézni a 2023-as Williams
Logan SARGEANT (amerikai)
2
ALPINE
Pierre GASLY (francia)10Renaultfebruár 16.
Esteban OCON (francia)31
ALPHATAURI
CUNODA Juki (japán)22Honda RBPTAz AlphaTauri is felfedte, hogyan néz ki a 2023-as autója
Nyck DE VRIES (holland)
21
HAAS
Kevin MAGNUSSEN (dán)20FerrariElsőként a Haas mutatta meg, hogyan néz ki a 2023-as autója
Nico HÜLKENBERG (német)
27
MCLAREN
Lando NORRIS (brit)4MercedesMegérkezett az új McLaren, az MCL60-as
Oscar PIASTRI (ausztrál)
81
ALFA ROMEO
Valtteri BOTTAS (finn)77FerrariÍme, a C43-as, az Alfa Romeo új autója
Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
10 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
15 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
15 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
19 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
2026.11.06. 13:20

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23