F1: A körülmények okozták Vettel visszaesését – Wolff

H. L.H. L.
2021.01.30. 14:16
null
A Mercedes csapatfőnöke sokat vár idén Vetteltől (Fotó: Twitter/AstonMartinF1)
A Formula–1-es Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff bízik benne, hogy Sebastian Vettel új erőre kap az Aston Martinnál – az osztrák szerint a környezet okozta a négyszeres világbajnok teljesítményromlását.

 

Sebastian Vettel négyszeres világbajnokként érkezett meg 2015-ben a Ferrarihoz, amivel valóra váltotta gyermekkori álmát. Az igazán nagy sikerek azonban elmaradtak, s a német az idő előrehaladtával egyre inkább egy-egy hibával hívta fel magára a figyelmet, mintsem a jó teljesítményével. A versenyző negatív spirálba került, és ezen egyáltalán nem segítettek a csapathibák, az elrontott stratégiák, illetve a rossz technika sem.

A pilóta és az istálló közötti viszony egyre csak romlott, ami odáig vezetett, hogy a maranellóiak csapatfőnöke, Mattia Binotto az előző idény előtt telefonon közölte Vettellel: 2021-től nem tartanak igényt a szolgálataira. A német a visszavonuláson is elgondolkozott, de végül úgy határozott, marad, és új startot vesz a Racing Pointból alakult Aston Martinnal.

A Lawrence Stroll által tulajdonolt alakulatban is érdekelt Toto Wolff úgy véli, a négyszeres világbajnok jó döntést hozott, és bízik benne, mindkét fél számára gyümölcsöző lesz az együttműködés.

„Sebastiannak mindenekelőtt környezetváltásra volt szüksége. Amikor egy versenyzőt egyre mélyebbre és mélyebbre húz a negatív örvény a csapatánál, változtatnia kell. Ő megtette. Most egy teljesen más közeg veszi körül. Nem hiszem, hogy nem teljesített, egyszerűen a körülmények romlottak folyamatosan, illetve a csapatmunkát zavarta valami. Az Aston Martin most kezd bele gyári istállóként az F1-es projektbe, és ebben ő az egyik fontos pillér. Pontosan ezért sokat várok idén Sebastiantól, és remélem, hogy jó rajtot vesz" – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke a német RTL-nek.

A tavaly még Racing Point néven futó gárda a negyedik helyen zárta a konstruktőri bajnokságot.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
17 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
19 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
19 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
22 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35