Teljes a „rajtrács", a Hispania is bemutatkozott

2010.03.04. 21:31
null
A Hispania autója (Fotó: Reuters)
Címkék
A Hispania Racing a 2010-es Formula–1-es világbajnokság 12 indulója közül utolsóként bemutatta autóját a jövő hét végén rajtoló idényre. A hivatalos sajtótájékoztatón José Ramón Carabante, az istálló tulajdonosa mellett a két pilóta, Bruno Senna és Karun Chandok is részt vett.

Murciában hivatalosan is bemutatkozott a 2010-es Formula–1-es világbajnokság 12. résztvevője, a Hispania Racing, amely két pilótája, a brazil Bruno Senna és az indiai Karun Chandok részvételével nyilvánosságra hozta autóját.

A kocsit az olasz Dallara tervezte, és egyelőre nem szerepelnek szponzori feliratok az autón. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kik támogatják majd a Hispania istállót, annyi azonban biztos, hogy Cosworth-motor dübörög majd a kocsiban.

Néhány napja egyébként még úgy volt, hogy a Hispania Racing Campos néven fut majd, de José Ramón Carabante tulajdonos elmondta, mivel egyedüli részvényese lett az istállónak, így egyik cége nevét adta a csapatnak.

Az istálló alelnöke, a korábbi valenciai pilóta, Adrián Campos is részt vett a hivatalos bemutatón.

Mivel hivatalos Formula–1-es teszt már nem lesz a világbajnokság jövő heti kezdete előtt, így a pályán a Bahreini Nagydíj első szabadedzésén mutatkozik majd be a Hispania Racing autója.

Collin Kolles csapatfőnök elmondta, annak ellenére, hogy a három újonc közül utolsóként, alig több mint egy héttel a vb kezdete előtt mutatkozott be az istálló, a Hispania képes lesz a legjobb teljesítményt nyújtani a három új csapat közül. 

FORMULA–1 2010, AUTÓBEMUTATÓK
Ferrariképgaléria
McLarenképgaléria
Renaultképgaléria
Sauberképgaléria
Mercedesképgaléria
Toro Rossoképgaléria
Virgin
képgaléria
Force Indiaképgaléria
Red Bullképgaléria
Lotusképgaléria
Hispaniaképgaléria
 A Williams nem tartott hivatalos autóbemutatót.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája