A Stoke vendégeként nyert a Valencia, fordított a Hannover

Vágólapra másolva!
2012.02.16. 23:12
null
Vlad Chiriches (Steaua, balra) és Luuk de Jong (Twente) fejpárbaja (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Európa-ligában a spanyol Valencia az angol Stoke City vendégeként nyert minimális különbséggel, így nagy lépést tett a nyolcaddöntő felé, hiszen a hazai visszavágót egygólos előnnyel kezdheti. A német Hannover otthon egygólos hátrányról nyert a belga FC Bruges ellen, az első félidő közepén gól- és emberhátrányba kerülő lengyel Wisla Kraków otthon a hajrában tudott egyenlíteni a belga Standard Liege ellen, így kapott a már veszni látszó fejsze nyele után.

 

HANNOVER (német)–FC BRUGES (belga)

Amihez az első félidőben nem volt elég negyvenöt perc, ahhoz a másodikban hatra volt szükség: bár ettől a németek szívesen eltekintettek volna. Maxime Lestienne góljával ugyanis az 51. percben a vendégek jutottak előnyhöz. Még a hajrá előtt összejött az egyenlítés a házigazdáknak: az akkor öt percre pályán lévő csereember, Artur Sobiech egalizált. Mindez meghozta a Hannover kedvét, hiszen hét perccel később Jan Schlaudraff büntetőből már előnyt, és amint az kevéssel később kiderült, győztes gólt szerzett.

STEAUA BUCURESTI (román)–TWENTE (holland)

Gól nélküli első félidőt követően Ola John góljával az 53. percben jutott minimális előnyhöz a Twente, amely aztán ki is tartott a lefújásig. A hollandok nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

STOKE CITY (angol)–VALENCIA (spanyol)

Mehmet Topalnak az első félidő hajrájában szerzett találatával jutott vezetéshez, majd megérdemelt győzelemhez és így előnyhöz az idegenbeli fellépésen a spanyol együttes. A mérkőzés végig hullámzó, jó iramú volt, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. A mezőnyben a Valencia mutatott többet, az ellenfél kapujára is több veszélyt jelentett, mint az övére az angol gárda. A 70. percben Sofiane Feghouli cselezgetett a tizenhatoson belül, majd kapufát lőtt; az algériai légiósról sokszor megfeledkeztek a hazaiak, aki így kedvére fickándozott, csak a befejezésekkel állt hadilábon. Azért Vicente Guaitának is akadt védeni valója, a 75. percben bizony nyújtózkodnia kellett, hogy kitolja a bal alsó felé surranó angol löketet. Ez volt a jeladás, utolsó erőtartalékjait mozgósítva nagy hajrát nyitott az addig félszeg, de még inkább erőtlen Stoke, a Valencia beszorult a saját tizenhatosának előterébe. De az egyre idegesebb, paprikásabb mérkőzésen nem jutottak előrébb a vendéglátók, így hátrányban kezdhetik a visszavágót, ráadásul idegenben.

KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG AZ ÖSSZES  EL-EREDMÉNYT!
KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG AZ ÖSSZES EL-EREDMÉNYT!

TRABZONSPOR (török)–PSV (holland)

Tim Matavz révén gyorsan vezetéshez jutottak az eindhoveniek, akik a 11. percben a svéd légiós, Ola Toivonen találatával megduplázták az előnyüket. A házigazdák a kezdeti sokkból ébredve még a szünet előtt szépítettek ugyan, de többre már nem futotta a csütörtöki erejükből.

UDINESE (olasz)–PAOK (görög)

Nem esett gól Udinében, így az olaszoknak fel kell kötniük az alsóneműt, ha a PAOK otthonában akarják kivívni a továbbjutást, márpedig más esélyük erre most már nincs.

WISLA KRAKÓW (lengyel)–STANDARD LIEGE (belga)

A mérkőzés első említésre méltó eseménye Michal Czekaj piros lapot és büntetőt érő szabálytalansága volt a 27. percben. Ehhez kapcsolódik rögtön a második érdemleges történet: a tizenegyespontra letett labdát Gohi Cyriac lőtte be a 35 éves észt kapus, Sergei Pareiko kapujába. A létszámban megfogyatkozott házigazdák nemcsak jól tartották állásaikat a folytatásban, hanem a hajrában összejött nekik az egyenlítés is: Tsvetan Genkov révén.

Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
2 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 perce

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
8 perce

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
39 perce

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
59 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik