A Braga megverte a Poolt, a Porto Moszkvában győzött

Vágólapra másolva!
2011.03.10. 20:59
null
A Pool keveset veszélyeztetett (Fotó: Reuters)
Címkék
A Liverpool 1–0-s vereséget szenvedett a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A spanyol Villarreal 3–2-re nyert Leverkusenben, míg a Porto a CSZKA Moszkva otthonában győzött.

BRAGA (portugál)–LIVERPOOL (angol)

A Braga hazai pályán az első félidőben sokkal jobban futballozott a Liverpoolnál. A The Telegraph szakírója szerint az angol csapat az első játékrészben gyakorlatilag semmit sem csinált támadásban.

A Liverpool játékosai lassan mozogtak a pályán, a csapat cseppet sem hasonlított nem is olyan régi, a Manchester Unitedot legyőző önmagára. Az első félidőben a Braga végig nyomott, kapufát ért el, de ami a legfontosabb, a vezetést is megszerezte.

Szotirisz Kirjakosz a 18. percben buktatta Mossorót a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Alan magabiztosan értékesítette.

A Braga pedig ebben a szezonban a selejtezők kivételével valamennyi mérkőzését nullára nyerte az európai kupaporondon, amikor gólt szerzett. Ez a Liverpool számára nem sok jóval kecsegtetett.

Az angolok a második félidőben sem találtak magukra, teljesen megérdemelten nyert a Braga. A találkozót Gulácsi Péter a kispadról nézhette végig, a Pool kapuját a spanyol Pepe Reina védte.

BRAGA–LIVERPOOL 1–0

LEVERKUSEN (német)–VILLARREAL (spanyol)

Látványos, sok gólt hozó találkozót játszott egymással a két csapat, és a ráadás utolsó percében szerzett Nilmar-találatnak köszönhetően a Villarreal 3–2-es előnnyel utazhat haza a visszavágóra.

A vezetést a 33. percben Michal Kadlec szerezte meg a hazaiaknak. A cseh futballistát senki sem támadta meg, miközben vezette a labdát, majd 18 méterről, kissé balról kilőtte a bal alsó sarkot. De még az első félidőben válaszolt a Villarreal: egy szép indítást követően Giuseppe Rossi ziccerben könnyedén belsőzte el a labdát a hazai kapus mellett.

A második félidőben Nilmar góljának köszönhetően már a Villarreal vezetett, miután a 70. percben átverekedte magát a német védelmen, és a kapuba lőtt. Szinte a középkezdés után válaszolt azonban a Bayer: a 72. percben Castro egyenlített.

Sokáig úgy tűnt, döntetlennel végződik a mérkőzés, de Nilmar a ráadásban ismét meglógott, s okosan a hálóba pöccintette a labdát René Adler mellet.

A mérkőzés góljait ide kattintva nézheti meg!

CSZKA MOSZKVA (orosz)–PORTO (portugál)

A Porto 1–0-ra legyőzte a CSZKA Moszkvát idegenben, így egygólos előnyről várhatja a március 17-i visszavágót.

CSZKA MOSZKVA–PORTO 0–1



Az első félidőt a hazai kezdték jobban, Seydou Doumbia már az első percben veszélyeztetett. Aztán magára talált a Porto is, Hulk és Falcao is közel járt a gólhoz, azonban 0–0-val végződött az első játékrész.

A fordulás után a 70. percben megszerezték a vezetést a vendégek, a csereként beálló Silvestre Varela passzát Fredy Guarín váltotta gólra, ezzel ki is alakult az 1–0-s végeredmény.

A CSZKA Moszkva első vereséget szenvedte el az Európa-liga 2010–2011-es kiírásában.

Legfrissebb hírek

Gercsák Szabina kikapott a negyeddöntőben, vigaszágas a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
5 perce

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 perce

Semmi nyoma nem volt a csapatjátéknak – Price a Littler, Humphries párosról

Egyéb egyéni
23 perce

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
24 perce

Tenisz: továbbjutott Marozsán Halléban

Tenisz
50 perce

Tíz nehéz kérdés az olimpiák történetéből – 1. rész

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kosár: Vedran Bosnic a Szolnoki Olajbányász új vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája

Székesfehérvár önkormányzata kifizette a vételárat, a klub határidőn belül benyújtotta a nevezést az NB II-be

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik