Európa-liga: kizárták a botrányt okozó ciprusi klubot

2012.08.14. 11:58
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága kizárta az Európa-ligából az Anorthosziszt, miután a klub harmadik fordulós selejtező mérkőzése botrányos körülmények között idő előtt félbeszakadt. A ciprusiaknak emellett három soron következő hazai nemzetközi kupameccsüket zárt ajtók mögött kell megrendezniük, és 50 ezer euró megfizetésére kötelesek. Az ítélet ellen annak kézhezvételétől számított három napon belül lehet fellebbezni.

Mint ismert, a ciprusi szurkolók nem tudták elviselni, hogy a grúz Dila Gori – amely az első mérkőzést hazai pályán 1–0-ra elveszítette – nem sokkal a befejezés előtt 3–0-ra vezet és minden bizonnyal kiharcolja a továbbjutást. Miután Fábián Mihály, a magyar játékvezető a 79. percben kiállította a hazai csapat egyik játékosát, a francia Vincent Labant, majd a grúzok megszerezték a harmadik gólt, a nézők előbb mindenféle tárgyat dobáltak be a pályára, aztán kezdtek behatolni a játéktérre. Ezt követően a 82. percben szakadt félbe a meccs.

A Dila Gori ellenfele a portugál Marítimo lesz a playoff-körben.

Legfrissebb hírek

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
23 perce

Szoboszlai a Liverpool kezdőjében; Varga és Vitális is csere a Real Madrid ellen – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
50 perce

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
1 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
1 órája

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
2 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
2 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
2 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
2 órája