El: Juhász várja a találkozást Szabiccsal - válogatott társával küzdhet meg

2011.10.19. 16:44
Címkék
Juhász Roland, a belga Anderlecht magyar középhátvédje elmondta az osztrák Laola1 sportportálnak: nagyon várja már, hogy a Sturm Graz elleni csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen szembekerüljön Szabics Imrével, az osztrák csapat támadójával. Különösen, hogy először küzdhet meg közvetlenül válogatottbeli csapattárssal…
„Gyakran játszottam már válogatott társak ellen, ám az még sosem történt meg, magyar válogatott támadóval kerüljek szembe. Nagyon várom az összecsapást. A többi magyar légiós játékát rendszeresen figyelemmel kísérem, így mindig értesülök róla, ha Imre gólt szerez, de a Sturmmal mint csapattal kapcsolatban már nem vagyok ennyire tájékozott” – mondta Juhász.

„Hazai pályán mi lennénk a favoritok, idegenben ötven-ötven százalék az esély. Elképzelhetőnek tartok olyan szituációt is, amelyben az egy pont már jó. Rendkívül kiegyenlített a csoportunk. Mi az utóbbi időben nemcsak jól játszottunk, hanem az eredményeink is jók voltak, és néhány meccsen – mint például a moszkvain – szerencsénk is volt” – tette hozzá a védő, aki edzőjéről, Ariël Jacobsról is beszélt.

„Nemcsak a szakmához ért, hanem egyben kitűnő pedagógus is, és ez nagyban hozzájárul a sikerekhez” – dicsérte a trénert.

A Sturm és az Anderlecht csütörtökön 19 órakor csap össze Grazban.

Legfrissebb hírek

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
8 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
13 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
22 perce

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
24 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
43 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
44 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
51 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
1 órája