El: Szabicsék edzője a győzelem után sem feledkezik meg a hibákról

2011.09.30. 10:04
Címkék
Egygólos (2–1) győzelmet aratott az osztrák Sturm Graz labdarúgócsapata az Európa-liga csoportkörének második fordulójában a görög AEK vendégeként. A Szabics Imrét is foglalkoztató osztrák klub – a magyar légiós végig a pályán volt, a második gólt ő készítette elő – német vezetőedzője, Franco Foda nem tetszelgett sokáig a győztes szerepében, nem ment el szó nélkül a hibák mellett sem.

„Be kell vallanom, hogy az első negyvenöt percben egyetlen gólhelyzetünk sem volt, egyszerűen semmi sem úgy működött, ahogyan vártam – mondta Franco Foda, aki utalt a korai, 40. percben történt Wolf-Bukva cserére is. – Valamin kellett változtatni, ráadásul Wolf nem hajtotta végre a védekező feladatait, Bukva viszont jól teljesített. A második felvonásban jobban játszottunk, de el kell ismerjem, Dellasz kiállítása miatt könnyebb helyzetbe kerültünk. A győzelem miatt természetesen boldogok vagyunk, de az első félidőben nyújtott gyenge teljesítményünket nem szabad és nem is illik elhallgatni."Franco Foda, aki utalt a korai, 40. percben történt Wolf-Bukva cserére is. – Valamin kellett változtatni, ráadásul Wolf nem hajtotta végre a védekező feladatait, Bukva viszont jól teljesített. A második felvonásban jobban játszottunk, de el kell ismerjem, Dellasz kiállítása miatt könnyebb helyzetbe kerültünk. A győzelem miatt természetesen boldogok vagyunk, de az első félidőben nyújtott gyenge teljesítményünket nem szabad és nem is illik elhallgatni."

A Sturm az orosz Lokomotiv Moszkva elleni hazai vereséggel (2–1) kezdett a csoportkörben, most idegenben jött össze a javítás. Az AEK az Anderlecht vendégeként (4–1) elszenvedett vereség után második mérkőzésén is kikapott.

Legfrissebb hírek

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
12 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
17 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
25 perce

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
28 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
47 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
48 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
55 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
1 órája