Szima Gábor: Szó sincs amatőrizmusról a klubnál

2010.08.31. 15:41
null
Szima megvédte a vezetést
Címkék
Szima Gábor, a DVSC tulajdonosa a csapat hivatalos honlapjának nyilatkozva megvédte klubja dolgozóit. Szerinte nem amatőr a vezetés.

„Egyértelműen ki kell állnom a kollégáim mellett, hiszen ez a vezetés, menedzsment ezt a klubot a BL, illetve most az El csoportkörébe vezette, emellett az elmúlt hat évben nyertünk öt bajnokságot, két Magyar Kupát, egy Ligakupát és öt Szuperkupát” – mondta a klub hivatalos honlapjának (dvsc.hu) Szima Gábor, a DVSC tulajdonosa.

„Nyolc éve ez a klub a dobogón van, a sportsikereinket egyetlenegy szurkoló vagy újságíró sem vitathatja. Azt is tudja mindenki, hogy a DVSC a magyar állam kasszájába az elmúlt években jóval több mint félmilliárd forint adót fizetett be, vagyis anyagilag is sikeres klubot irányít ez a menedzsment" – tette hozzá Szima.

„Ha valaki mégis azt kiabálja, hogy amatőr vezetés, azt gondolom, óriási tévedésben van, még akkor is, ha ezt az adminisztrációs hibát elkövettük."

Mint ismert, a pályán elért eredmény alapján a Liteksz Lovecs ellen kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel jutott tovább a DVSC az Európa-ligában, így a sorozat főtáblájára került, ám a bolgárok elleni visszavágón Máté Péter úgy lépett pályára a 90. percben, hogy a neve a 25-ös El-nevezési listán nem szerepelt (csak a korábbi BL-listán).

Végül a DVSC megúszta 15 ezer eurós pénzbüntetéssel az esetet.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
45 perce

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
52 perce

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
56 perce

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
1 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
1 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
1 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája