A nyitrai gólkirály szerint is az ETO az esélyes

2010.07.08. 11:41
null
Nyitrán volt oka ünnepelni a győrieknek, remélhetőleg ma is lesz rá alkalmuk (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Mint ismeretes, a Győri ETO FC a múlt héten 2–2-es döntetlent játszott az Európa-liga 1. selejtezőkörében Nyitrán, így kedvező helyzetből várhatja a mai visszavágót. Az FC Nitrában ma már pályára léphet az első találkozót sérülés miatt kihagyó magyar nemzetiségű csatár, az elmúlt bajnokságban tizennyolc találatával gólkirályi címet szerző Rák Róbert is, aki szerint egyértelműen a győriek a párharc esélyesei. Pintér Attila, az ETO vezetőedzője úgy véli, akárcsak az első találkozón, ezúttal is csapata küzdőszelleme lehet a siker kulcsa.

„Továbbra is tartom, az ETO az esélyesebb a továbbjutásra, ám a múlt heti mérkőzés is bizonyította, noha biztonságra törekedett a magyar csapat, nem sebezhetetlen a védelme – mondta Rák Róbert. – Két gólt rúgtunk, s legalább még egyet szerezhettünk volna. Győrben persze minden más lesz, az ETO nyilván a hazai közönség miatt a támadófutballra helyezi a hangsúlyt, ezért nyíltabb védekezésre számítunk, és arra, hogy idegenben is szerzünk gólt. Úgy hatvan negyven százalékra saccolom a továbbjutási esélyt az ETO javára."

Rák Róbert egyébiránt nem tartaná tragédiának a búcsút, hiszen a csapat rendkívül fiatal, még szoknia kell a nemzetközi meccseket.

„Egy éve még azon izgultunk, nehogy kiessünk, most pedig az ETO ellen kupameccset játszunk – folytatta az FC Nitra csatára. – Mindenesetre arra jó, hogy a fiataljaink tapasztalatokat szerezzenek. Erőnk egyébként is az egységben rejlik, egyelőre együtt a keret, s mert a jövő héten indul a bajnokság, nagy változásokra már nem is számíthatunk."

A győriek vezetőedzője, Pintér Attila a mai mérkőzés kapcsán elmondta, sokat számíthat játékosai hozzáállása, hiszen az első meccsen a lelkesedés volt az egyik legnagyobb fegyvere együttesének, ami ma továbbjutást érhet. Másrészt az sem elhanyagolható szempont, hogy fokozatosan egyre frissebbé, élesebbé válik csapata.

„Nyitrán még érződött, hogy kevés játékos lábában volt kilencven perc, nem voltunk elég frissek, ebből adódtak azok a helyzetek, amelyekből a gólokat kaptuk. A csapat küzdőszellemével már az első meccsen is elégedett voltam, és ez bizakodást ad a visszavágóra nézve is" – nyilatkozta Pintér Attila a kisalfold.hu-nak.

A mai mérkőzésen a nyitraiaknál a múlt hetihez képest annyi változás várható, hogy a már említett Rák Róbert valószínűleg játszani fog. Az ETO-nál különösebb változás nem várható, ugyanis Pintér szerint a csapat új szerzeményei nincsenek még olyan állapotban, hogy bevethesse őket.

„Az új játékosaink még nincsenek abban az állapotban, hogy csatlakozhassanak a többiekhez, és még a játékrendszerünkbe is be kell illeszkedniük, mert anélkül csak kárára lennének a csapatnak" – mondta a szakember.

A győriekhez kapcsolódó hír, hogy azok a játékosok, akik a mai találkozón nem játszanak, vagy várhatóan csak a kispadon jut nekik hely, tegnap este már legyőztek egy szlovákiai csapatot, a harmadosztályú Raca ellen nyertek 8–0-ra. A győriek a mai magyar–szlovák párharcban már alighanem egy egygólos sikernek is örülnének, vagy egy gól nélküli, esetleg 1–1-es döntetlennek, bár Pintér Attilát ismerve, aligha fog ikszre játszani az ETO.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
3 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
10 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
15 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
16 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
17 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
20 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
28 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
34 perce