Bp. Honvéd: Zsolnai szerint reális volt a különbség

2009.07.31. 08:34
Címkék
A Bp. Honvéd csatára, Zsolnai Róbert szerint reális volt a négygólos különbség a csütörtöki, Fenerbahce elleni Európa-liga-selejtezőn. A Honvéd szépítő gólját szerző támadó szerint hazai pályán már csak a tisztes helytállás lehet a feladat.
„A Fener az első pontrúgásából eredményes volt, utána pedig minden helyzetéből gólt rúgott. Abrahamnak az első félidőben volt egy óriási ziccere. Azt nem tudom, hogy ha az bemegy, azt követően mennyire nehezítettük volna meg az ellenfél dolgát, de nagyon szép lett volna. Ez azonban sajnos kimaradt, utána pedig csak kósza lehetőségeink voltak” – mondta Zsolnai a piros-feketék hivatalos honlapjának.„A pályán egyébként nagyon jól éreztem magam, fantasztikus volt ilyen közönség előtt játszani. Sajnos nem sűrűn van ilyenben részünk. Mivel nagyon jó csapatról van szó, a négy gól reális különbség, ha a szerencse mellettünk van, akkor talán többet hibáznak, és szorosabb lett volna a mérkőzés” – tette hozzá.
Legfrissebb hírek

Valverde távoli góljával vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
2 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
7 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
26 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
29 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
50 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
54 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
58 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája