Vívás: több száz vívó emelt kifogást az oroszok visszatérése ellen
Több mint 300 vívó, köztük 286 aktív versenyző írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben kifogásolják az orosz és a fehérorosz sportolók visszatérését.
![]() |
Thomas Bach, a NOB elnöke (Fotó: Getty Images) |
A 318, a többi között európai, amerikai és japán versenyző „katasztrofális hibaként” jellemezte azt, hogy a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fontolóra vette az ukrajnai háború miatt kizárt sportolók újbóli integrálását a nemzetközi sportéletbe.
A levelet Thomas Bach NOB-elnöknek, valamint Emmanuel Kaciadakisznak, a FIE ideiglenes első emberének címezték néhány nappal az előtt, hogy áprilisban elkezdődik a vívók egyéves, olimpiai kvalifikációs időszaka.
Bach januárban beszélt arról, hogy a két ország sportolói az ázsiai konföderáció viadalain semleges színekben elindulva szerezhetnének ötkarikás kvótát a párizsi játékokra, ezzel elejét véve, hogy a hidegháborúhoz hasonló olimpiai bojkottokra kerüljön sor.
A FIE márciusi kongresszusi ülése után közölte: mintegy kétharmados támogatottsággal úgy döntött, hogy április 1-jétől, a párizsi olimpia egyéves kvalifikációs időszakának kezdetétől engedélyezi orosz és fehérorosz vívók részvételét a versenyeken egyéniben és csapatban is, figyelembe véve ugyanakkor „a Nemzetközi Olimpiai Bizottság esetleges jövőbeli ajánlásait, határozatait”. Az oroszok és a fehéroroszok semleges színekben, nemzetiségükre vonatkozó jelzések nélkül indulhatnak majd a versenyeken.