Marosi Ádám bronzérmes, a magyar csapat második

MTI MTIMTI MTI
2011.09.11. 17:40
null
Marosi Ádám bronzérmet és olimpiai kvótát szerzett Moszkvában (Fotó: MTI)
Címkék
Marosi Ádám bronzérmet és ezzel ötkarikás kvótát szerzett a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon vasárnap. A csapat második lett.

 

A lövészettel kombinált futást a kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejev kezdhette az élről, aki a hazai közönség biztatása közepette nem is engedte át másnak az első helyet. A már kvótás Kasza Róbert fél perccel mögötte rajtolt, nyakában az orosz Alekszandr Leszunnal, majd 15 másodperc múlva indult Marosi, nyomában egy harmadik orosz, Ilja Frolov. Leszun már az első körben megelőzte Kaszát, Marosit pedig Frolov üldözte. Mojszejev és Leszun elhúzott a többiektől, Marosi tartotta a távolságot Frolovval szemben, sőt az utolsó sorozatban jobban célzott, így kezdte lerázni riválisát. Mindketten befogták Kaszát, majd a célba Marosi biztos előnnyel érkezett be, s a vb-bronzérem mellett olimpiai kvótának is örülhetett. Nagyot futott Demeter Bence, aki hatodik lett, s az egyéni induló Tibolya Péter is, aki nem mellesleg megnyerte a számot, és feljött a 10. helyre.

„A gyenge vívás után nem gondolkoztam azon, mi lesz a folytatásban, mert éreztem a versenyt. Sokkal dinamikusabb voltam, mint a selejtezőben, jól bírtam fizikailag, nem viselt meg a vb előtti betegség és kihagyás – mondta az MTI-nek az eredményhirdetés előtt Marosi. – Aztán életem lovaspályáját mentem. Megvan a kvóta és ez nagyon jó dolog, nagyon boldog vagyok."

Csapatban a kiválóan futó oroszok (Leszun, Frolov, Karjakin) 18 ponttal a magyarok elé kerültek, a harmadik Olaszország triója lett.

A magyarok négy éremnél tartanak a vb-n, szombaton Kovács Sarolta és a csapat második lett a női döntőben.

„Ha előre azt mondják, hogy a csapat második, akkor elfogadom, de tegnap és ma is olyan közel voltunk az első helyhez, hogy lehetne már egy kis szerencsénk – nyilatkozta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – De minden versenyző dicséretet érdemel. Marosi betegség és egy közepes vívás után állt fel, Kasza Robi is jól küzdött, Demeter pedig egyszerűen odaért – őbenne még van bőven tartalék. Immár van két-két férfi és női kvótánk, majd szerzünk melléjük még kettőt, hogy nekem legyen gondom a válogatásnál..."

A vb hétfőn a vegyespárosok vetélkedésével folytatódik.

ÖTTUSA-VB, MOSZKVA
FÉRFIAK, DÖNTŐ
1. Andrej Mojszejev (orosz) 5964 pont (1024, 1340, 1180, 2420)
2. Alekszandr Leszun (orosz) 5944 (976, 1296, 1140, 2532)
3. Marosi Ádám 5924 (832, 1332, 1200, 2560)
...
5. Kasza Róbert 5820 (952, 1332, 1140, 2396)
6. Demeter Bence 5816 (784, 1328, 1180, 2524)
...
10. Tibolya Péter 5784 (856, 1244, 1088, 2540)
CSAPAT
1. Oroszország 17588
2. Magyarország (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence) 17560
3. Olaszország 16956

 

Legfrissebb hírek

NB I: mindkét oldalon nagy helyzetek, de gól nincs az Újpest–Puskás Akadémián

Labdarúgó NB I
1 perce

Bernal kiállításáig volt partiban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
7 perce

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
7 perce

Reistad tíz góllal vezette győzelemre az Esbjerget a női kézi BL-ben

Kézilabda
9 perce

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
23 perce

Női vízilabda ob I: a Dunaújváros szoros meccsen legyőzte a BVSC-t

Vízilabda
24 perce

Kadét-vb: Bagi Ádám ezüstérmes

Utánpótlássport
34 perce

A címvédő Kaposvár miskolci sikerével rajtolt a férfi röpi Extraliga

Röplabda
39 perce