nemzetisport.hu 2022.05.20 14:53 Frissítve: 2022.05.20 15:09

Hogyan épülj fel mentálisan sportsérülés után?

Egy sportsérülés után kétféleképpen is fel kell épülnöd. Egyrészt fizikailag, másrészt pedig mentálisan is vissza kell térned a régi kerékvágásba. Míg egy meniszkusz-sérülést vagy izomszakadást elég csak kiheverni, addig a lelki sebek olykor nagyon nehezen gyógyulnak be, ezért a mihamarabbi sikeres visszatérés érdekében tanácsos tudatosan hozzáállnod a kérdéshez. Hogyan épülj fel mentálisan? Mutatjuk! (x)

Fotó: 123rf.com


Ne agyalj a sérülés pillanatán!

Úgy érzed, örökre az emlékezetbe égett a sérülés pillanata? Az egyik pillanatban még gőzerővel edzettél, a következőben pedig már a sérült testrészedhez kaptál a hirtelen fellépő fájdalom miatt? Ez akár hosszú évekre is traumát okozhat, éppen ezért nem szabad teret engedni a negatív érzés eluralkodásának.

Tanulj inkább belőle!

●  Gondold végig, mi vezetett a sérüléshez. Ha megvan az oka, akkor gondold át, hogyan előzhetted volna meg. Persze egyáltalán nem biztos, hogy te hibáztál, azonban vegyél számításba minden lehetőséget. Ha túlhajszoltad magad, és az az utolsó ismétlés már egyáltalán nem kellett volna, vagy éppen kevesebb figyelmet fordítottál az alapos bemelegítésre, legközelebb ne kövesd el ugyanazt a hibát. Önmagad emésztése helyett dolgozd fel a problémát, és lépj tovább.

Hallgass a sportorvosra!

Habár a sportorvos elsősorban a fizikai sérülések kezelését végzi, azonban lelkileg is támogathat néhány hasznos tanáccsal. Hallgass minden tekintetben rá, hiszen szakemberként pontosan az a célja, hogy testileg és lelkileg egyaránt újra megerősödj. Ha több hetes vagy akár hónapos pihenőidőt ír elő, és azt tanácsolja, hogy ne agyalj a sporton a legközelebbi edzésig, hallgass a szavára.

TIPP: CBD olaj segítségével felgyorsíthatod a regenerációt, hogy még hamarabb visszatérhess az edzés világába. Használatával ellazíthatod a megfeszült izmokat, és még a kellemes, pihentető alvást is elősegíted.

Gondolj a jövőbeli sikerekre!

Ha igazán profin szeretnél felépülni, kövesd az élsportolók mintáját, akik a tegnap helyett csakis a mára és a holnapra gondolnak. Legyen kevésbé komoly vagy egészen súlyos sérülésed, a legjobb döntés, ha már most kitűzöd a jövőbeli céljaid. Így a kényszerpihenő miatti keserűség helyett pozitívan gondolhatsz a jövőre, hiszen az a cél fog a szemed előtt lebedni, amelyet meg szeretnél valósítani a felépülésedet követően.

Ne félj odatenni magad a következő alkalommal!

Focimeccseken gyakran látni a sérülésből visszatérő játékosokon, hogy még nem mernek magabiztosan odalépni egy-egy szereléskor, hiszen ezzel az újbóli sérülést kockáztathatják. Te semmiképp ne ess ebbe a hibába, hiszen a bizonytalan mozdulatok sokkal nagyobb sérülésveszéllyel járnak, mint a tudatosak.

TIPP: Találd meg az egyensúlyt a magabiztos és a fölösleges kockázatot kerülő attitűd között.

Ne zárkózz el a külvilágtól!

A sérülés miatti depresszió következtében sokan bezárkóznak a négy fal közé, de ez csak még tovább rontja a helyzetet. Akinek mindene a sport, azt rendkívül szíven üti a tehetetlenség, de új hobbik felfedezésével és a barátokkal, sporttársakkal való kapcsolattartással máris könnyebb átvészelni ezt a viharos időszakot.

Mit tehetsz?

●        Keress új elfoglaltságokat.

●        Próbáld ki azokat a dolgokat, amire eddig nem jutott időd a sport miatt.

●        Gyarapítsd a sporttal kapcsolatos tudásod szakmai könyvek olvasásával.

●        Ismerd meg jobban az anatómia izgalmas világát.

●        Találkozz rendszeresen a barátaiddal, élj közösségi életet.

Vezess edzésnaplót!

Túl vagy a sérülésen, és eljött a következő edzés ideje? Innentől kezdve állj még tudatosabban a mozgáshoz. Edzésnapló vezetésével céltudatosan haladhatsz a teljes felépülés irányába, és az újabb sérülések kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkentheted.

Ha valamelyik gyakorlatnál rendszeresen meghúzod magad, mindenképpen jegyezd fel a naplóba, hogy legközelebb kisebb intenzitással vagy súllyal végezd. Így rendszerszinten monitorozhatod a saját teljesítményed, és konkrét lépéseket tehetsz az újbóli baj elkerülése érdekében.

Mit tartalmazzon az edzésnapló?

●        Dátum

●        Edzés előtti és utáni kiegészítők (pl. nitrogén oxid fokozó, CBD olaj)

●        Gyakorlat

●        Széria- és sorozatszám

●        Megmozgatott súly nagysága

●        Fájdalom fellépése, bármilyen kellemetlen tapasztalat

●        Teljesítményed pontozása 1-10-ig terjedő skálán

Sportsérülés után mentálisan felépülni soha nem egy sétagalopp, de sokkal erősebben jöhetsz ki belőle, mint azt elsőre gondolnád. A sérülés már megtörtént, ezen nem tudsz változtatni. Azonban a jövőre már ebben a percben elkezdhetsz profin felkészülni, hogy fizikailag és lelkileg egyaránt felfrissülve térhess vissza szeretett sportodhoz. Fogadd meg a fenti tanácsokat, és formálj erőt a sérülésedből!

2022.07.06 22:29:49

Egyéb egyéni N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Egy fölvetésem lenne azonban, s ez része mostani vb-szereplésünknek is bizonyára. Mi van, ha egy ifjabb korban sikert sikerre halmozó, az időit szinte versenyről versenyre javító, a »legjobb leszek« identitásába belenőtt nagy tehetségű úszónak rá kell jönnie, valószínűleg nem lesz legjobb a józan számítás szerint?

2022.07.06 10:32:22

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

„Igyekszem az adott, illetve a soron következő feladatra összpontosítani – mint a sportolók.”

2022.07.05 22:43:28

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Július 4-ére emlékeztünk hát, és míg a törzsasztalnál többen is kívülről fújták a berni tizenegyet, a másiknál »duhaj fiatalok«, alig negyvenévesek zajongtak. Pedig az emlékidéző korabeli sajtókollázst is felolvasott, amelynek szemelvényeiből korábban is bőven hallhattunk, de így, Bern évfordulójának előestéjén másként szólt az egész. Esküszöm, könnyek csillogtak a szemekben.

2022.06.23 15:21:50

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A verseny fő mobilitási partnere idén is aktívan jelen lesz a balatoni térségben. (x)

2022.06.29 23:06:43

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Popovici két aranyérme azonban mindent vitt, és miután mindkettőt kivételesen rokonszenves, beszélni szerető és tudó 17 éves srác nyakába akasztották, az esemény néhány napra még a futballt is lesöpörte a címlapokról. Az írások egymást túllicitálva igyekeztek dimenzionálni a „miként történhetett, hogy nem vettük észre, mekkora zseni él közöttünk?” kollektív bűnét.