Ez igen, jogos a taps! – Pór Károly publicisztikája

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2023.03.28. 23:19

Marco Rossi és válogatottja olyan történeti távlatokat nyit most már évről évre az eredményeivel, amivel a statisztikusoknak rendre feladja a leckét. Mondjuk tavaly, az angliai 4–0 után nem volt nehéz visszakeresni, mikor arattunk hasonlóan fényes győzelmet a labdarúgás szülőhazájának mondott szigetországban, de a bolgárok elleni meccset megelőzően már kellett kattintgatni az internetes adatbázisokban, hogy megtaláljuk, mikor kezdtünk legutóbb két sikerrel egy naptári évet és mikor rajtoltunk győzelemmel Eb-selejtezőn. Nos, előbbire 2004-ben, Lothar Mathäussal a kispadon (az örmények ellen 2–0, a letteket 2–1-re vertük meg), utóbbira pedig napra pontosan negyven éve, 1983. március 27-én volt példa, még Mészöly Kálmán kapitányi időszakában (Luxemburg–Magyarország 2–6)Marco Rossi és válogatottja olyan történeti távlatokat nyit most már évről évre az eredményeivel, amivel a statisztikusoknak rendre feladja a leckét. Mondjuk tavaly, az angliai 4–0 után nem volt nehéz visszakeresni, mikor arattunk hasonlóan fényes győzelmet a labdarúgás szülőhazájának mondott szigetországban, de a bolgárok elleni meccset megelőzően már kellett kattintgatni az internetes adatbázisokban, hogy megtaláljuk, mikor kezdtünk legutóbb két sikerrel egy naptári évet és mikor rajtoltunk győzelemmel Eb-selejtezőn. Nos, előbbire 2004-ben, Lothar Mathäussal a kispadon (az örmények ellen 2–0, a letteket 2–1-re vertük meg), utóbbira pedig napra pontosan negyven éve, 1983. március 27-én volt példa, még Mészöly Kálmán kapitányi időszakában (Luxemburg–Magyarország 2–6)

De, hogy mikor játszottunk annyira jól Eb- vagy vb-selejtezős sorozat nyitányán az első félidőben itthon, 60 ezer néző előtt, hogy már a szünet előtt azt zengjék a szurkolók, „Álljatok fel!” – arra a legokosabb okos oldalak sem adják meg a választ. Mint ahogy az is egyedülálló volt, ahogy a kapuk mögötti szektorok egymásnak felelgetve zengték Marco Rossi szövetségi kapitány nevét. Ehelyütt kell töredelmesen bevallanunk, hogy amikor a nyáron, a sorsolás után a Nemzetek Ligája statisztikái alapján elemeztük, mi várható majd ebben a csoportban, alaposan mellé lőttünk, mert arra számítottunk, már a bolgárok ellen is „vért” kell izzadnia a csapatnak a gólokért, a győzelemért.

Úgy is mondhatjuk, a magyar válogatott minden várakozást felülmúlt a játékával. Mentségünkre szóljon, Rossi is elismerte a meccs után, álmodni sem mert arról, hogy ilyen ragyogó teljesítménnyel kezdi a csapat a mérkőzést. Előzetesen azt várhattuk, amit az észtek ellen is láthattunk múlt héten, hogy egy jól tömörülő, védekezésre berendezkedő ellenféllel szemben nehezen tudunk majd helyzeteket kialakítani. Erre Szoboszlai Dominik olyan sebességgel közlekedett a bolgár védők között, hogy sokszor még szemmel is nehéz volt követni, nemhogy lábbal...

Egymást követték a szebbnél szebb magyar támadások és a gólok. A meccs előtt a szurkolók szokásos menetében a Nemzeti Sporttal tartott bolgár kollégánk, Teodor Boriszov is, akinek már a vonulás közben tátva maradt a szája, micsoda hangulatot teremtenek a magyar szurkolók, majd a szünetben szomorúan jegyezte meg: a hangulat tökéletes, a magyar csapat pedig úgy játszik, mintha edzésen lenne. Mire megjegyeztük, hogy azért ez a jó játék még minket is meglep, ő hozzátette: „A bolgár csapat futballjában semmi meglepő nincs, mi mindig így játszunk...” Hát igen, túl azon, hogy a mieink remekül futballoztak, azt is el kell ismerni, hogy ez a bolgár csapat nagyon messze van attól a szinttől, amire majd például a szerbektől lehet számítani. Ugyanakkor itt tegyük hozzá gyorsan: a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában megdolgozott azért, hogy ilyen csoportba kerüljön, amelyben jelen állás szerint Montenegróval és Szerbiával kell majd megküzdeni az első két helyért.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a vendégek szerb szövetségi kapitánya, Mladen Krsztajics is elismerte, nekik nincsenek olyan sebességű, erős bajnokságban edződő játékosaik, mint a magyar válogatottnak. Hozzátette, ez már nem az a magyar válogatott, mint tíz-tizenöt éve és a magyar fejlődési modell Bulgária számára is példa lehet. Érdekes, hogy néhány napon belül ő a második külföldi szakember, aki a magyar labdarúgás elmúlt évtizedben bemutatott fejlődését méltatja, hiszen múlt héten az észteket iránytó Thomas Häberli is erről beszélt – amit itthon sokan még mindig vitatnak, külföldön követendő példaként emlegetik... És valóban, ha csak arra gondolunk, hogy 2005-ben, Bulgáriában mennyire simán győztek ellenünk Szófiában a bolgárok 2–0-ra, hogy anno mennyivel gyorsabbak, lendületesebbek voltak az európai topcsapatokban futballozó Dimitar Berbatovék a mieinknél, akkor tényleg úgy érezhetjük, mára a feje tetejére állt a világ. Most a bolgárok lettek olyanok, mint régebben a magyar válogatott: java részt otthon játszó, teljesen más tempóhoz szokott labdarúgóval nem tudják felvenni a versenyt a Bajnokok Ligájából, illetve a német Bundesligából érkező magyar kulcsemberekkel.

A bolgárok ellen úgy is simán nyertünk 3–0-ra, hogy a második félidőt az elsőhöz képest már átaludta a csapatunk, nem volt meg az a lendület, mint az elsőben, de az ellenfél szinte így sem tudott helyzeteket kialakítani.

Így pedig volt idő megint elmélyülni a statisztikákban. Például kikerestük, hogy az első félidőben három gólt legutóbb nyolc éve szereztünk, még Dárdai Pál irányításával Litvánia ellen vezettünk 4–0-ra, Bulgáriát hazai pályán pedig 48 év után vertük meg újra. Marco Rossi ezzel elérte a 25. győzelmét is a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. Ezzel megelőzte Mészöly Kálmánt, ennél többet győzelmet már csak Sebes Gusztáv (aki 1954-ben vb-döntőbe vezette Puskás Ferencéket) és Baróti Lajos ért el a nemzeti csapattal (előbbi ötvenet, utóbbi hatvankettőt).

Ugyanakkor Marco Rossit nem a győzelmek száma minősíti igazán, hanem az a folyamatos építkezés, amit 2018 óta láthatunk a válogatottnál. Öt éve, a finnek elleni, 1–0-ra elveszített első meccsén látott csapatból a bolgárok ellen már csak hárman játszottak (Lang Ádám és Sallai Roland kezdőként, Kleinheisler László csereként). Ebben sérülések is közrejátszottak, de éppen az adja a mostani csapat erejét, hogy a hiányzó Gulácsi Péter, Fiola Attila, valamint az elmúlt két évben meghatározóvá váló Nagy Zsolt, Schäfer András és Callum Styles, illetve a válogatottságot lemondó Szalai Ádám hiánya sem érződött a csapat hétfői teljesítményén. Eljutottunk arra a szintre, hogy van kiből válogatni és egy-két hiányzó futballista pótlása sem jelent problémát. Ez összetett folyamat eredménye. Kellettek egyrészt olyan tehetséges, a csapat magját adó korábbi akadémisták, mint a felcsúti intézményből kikerülő Kleinheisler László és Sallai Roland. Meg kellett találni a magyar labdarúgás számára olyan játékosokat, mint a posztján európai szinten is kimagasló teljesítményre képes Willi Orbán vagy a jövő nagy tehetségének számító Kerkez Milos. Be kellett építeni a válogatottba a Főnix-generációt, vagyis a Főnix Gold utánpótlásműhelyből kikerülő Bolla Bendegúz, Szoboszlai párost (akiknek az összjátékán érződött, gyerekkoruk óta együtt futballoznak) és a hozzájuk a válogatottban az idén csatlakozó, serdülőben ugyancsak velük játszó, az észtek ellen bemutatkozó Csoboth Kevint. Szükség volt a Ferencváros most már évek óta folyamatos európai csoportkörös kupaszereplésére is, mert annak köszönhetően tudott megfelelő nemzetközi rutint szerezni a bolgárok ellen is remek teljesítményt nyújtó, gólt is szerző Vécsei Bálint és a kapus Dibusz Dénes – ők nagy szerepet játszanak abban, hogy gond nélkül tudjuk pótolni a sérültjeinket. Itt a válasz az örök kétkedők állandó kérdésére: mit profitál a magyar futball a légiósokkal teletűzdelt Fradi El-nyolcaddöntőjéből? Hát ezt, kiváló teljesítményt az FTC válogatott játékosaitól, még ha nincsenek is sokan – túl az 50 ezer néző előtt játszott Leverkusen elleni mérkőzés élményén. Végül, de nem utolsósorban, arra is szükség van az évtizedek óta nem látott eredményekhez, hogy Marco Rossi folyamatosan minden, az NB I-ben, illetve a klubjában jó teljesítményt nyújtó labdarúgónak megadja a bizonyítási lehetőséget. Ahogy korábban Szalai Attilának, tavaly Ádám Martinnak, aki az észtek ellen az első, a bolgárok ellen a második gólját is megszerezte a válogatottban, most újoncként megadta az NB I góllövőlistáját vezető 28 éves Varga Barnabásnak is.

Rossi Ádám Martin kapcsán úgy fogalmazott, hogy ő és társai tisztán, őszintén, alázatosan futballoznak. Az őszinteséghez pedig, úgy tetszik, a most már védjeggyé váló kő-papír-olló is hozzátartozik – így szeretjük a fiainkat, a hibáikkal, a gyerekbetegségeikkel együtt. Így lesz valóban és nemcsak a szavak szintjén szerethető a válogatottunk, amelyért újra és újra megtelik majd a jövőben a Puskás Aréna! Hogy aztán egyszer, az évtizedek óta nem látott eredmények elérése közben eljuthasson olyan messzire is a magyar csapat, a fanatikus szurkolóival együtt, ahol 1986 óta nem járt...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik