Csupasport: születésnapra privát Ultrabalaton

Vágólapra másolva!
2021.06.24. 18:41
Benke György ultrafutó már harmadjára futotta körbe a magyar tengert, idén már apukaként ért a célba.

Benke György a múlt hétvégén óriási hőségben is ragyogó teljesítménnyel zárta a 221 kilométeres privát Ultrabalatont, harminc óra és harminchat perc alatt ért célba. Nem először futotta körbe a magyar tengert, ám az idein már friss apukaként állt rajthoz.

„Kétezertizennyolcban vettem részt az első Ultrabalatonomon, mindenki furcsán nézett rám, hiszen egészen odáig száz kilométer volt a maximum, amit futottam – nyilatkozta a napokban a 34. életévét betöltő Benke György. – Akkor huszonkilenc óra tizenöt perc lett az időm, egyből belém égett az Ultrabalaton szeretete, eldöntöttem, minden évben teljesítem a versenyt. 2019-ben sokat tudtam javítani, huszonhat óra harmincnégy perc alatt értem célba. A következő évre már Horváth Ákos személyében edzővel készültem, közben megnyertem a Spártai Százast és a százas OB harmadik helyét is megcsíptem."

Tavaly az Ub alatt éppen várandós volt a párja, nem mondta senkinek, de akkor azzal a céllal állt rajthoz, hogy huszonhárom óra harminc perc alatt beérjen, ha ez sikerült volna, egyenes ágon kijut a Spartathlonra. De bevallása szerint túlságosan rágörcsölt, elhanyagolta a frissítést, ráadásul kísérő segítsége is csak féltáv után volt. Százhetvenhárom kilométer körül feladták a lábai, nem tudott talpra állni.

A teljes interjút elolvashatják a Csupasporton, ahol láthatnak egy videót a leghíresebb brazil extrém sportolóról, aki egy felhőkarcoló tetejéről kilövette magát, és böngészhetnek szokásos blogszemlénkben is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik