Battai Sugár: Visítás kizárva!

– Iskolázás után beszélgetünk, ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy jól van?
– Igen. Ugyan lassabban javult a sérülésem, mint vártuk vagy szerettük volna, de mostanra rendben vagyok – válaszolta a kétszeres csapatvilágbajnok Battai Sugár Katinka, aki csípőfájdalmai miatt május elején kihagyta a szöuli Grand Prix-viadalt.

– Milyen Battai Sugár, amikor fáj valamije?
– Alapvetően nyugodt típusnak tartom magam, azért vannak helyzetek, amikor mégis türelmetlen vagyok magammal. Ilyen volt ez a sérülés is, de ilyen vagyok a szezon elején, mert olyankor meg azt nem szeretem, hogy nem úgy megy a vívás, mint amikor befejeztem az előző idény végén.

– Nehéz döntés volt, hogy kihagyja Szöult?
– Annyira nem, bár nagyon szerettem volna indulni, de mérlegeltünk az edzőmmel, Dávid Lászlóval, az orvosokkal, s mivel annyira nem volt ez fontos verseny a nagy egészet tekintve, felesleges lett volna kockáztatni, szóval az észérvek is ezt a döntést erősítették.

– Két világkupabronz egyéniben – ez az eddigi mérlege a szezonban: elégedett?
– Az olimpia utáni év mindig nehéz és más is, mint a többi, őszintén bevallom, az elején nehezemre esett százszázalékosan motiváltnak lennem, és nem volt könnyű se fizikailag, se mentálisan a „tegyünk bele mindent” munka. Maradt bennem rossz érzés Párizs miatt, ennek is szerepe volt a nehezebb indulásban, a fizikai nehézségeimbe pedig minden bizonnyal a sérülésem is belejátszott, tehát voltam már jobb formában, ugyanakkor mégis elégedett lehetek az elmúlt hónapokkal.

– Azt mondja, maradt önben rossz érzés az olimpia után – ez mára eltűnt?
– Nincs már bennem, ebben persze segített az is, hogy bár a szezon eleje nehézkes volt, utána egyre inkább élveztem a hazai és nemzetközi versenyeket is, emellett mentálisan nagyon „ráfeküdtem” arra, hogy ne maradjon bennem Párizs.

– Ezt kifejti bővebben?
– Átállítottam magam fejben az egyéni versenyekre, mert addig kifejezetten csapatember voltam. Ez nem azt jelenti, hogy rossz voltam az egyéni viadalokon, de van bennem olyan érzés, hogy ebben a szezonban ezeken a viadalokon is sokkal határozottabbá, magabiztosabbá váltam.

– Meglep, mert ha van valaki, akit sosem láttam még elveszíteni a fejét a páston, az éppen ön.
– Mindig is higgadt voltam, és mára egyre gyakrabban képes vagyok rákényszeríteni az akaratomat az ellenfélre, dominálni az asszót még akkor is, ha egyébként aznap nem is megy annyira jól a vívás. Ebben biztosan fejlődtem, de ez szerintem összefügg azzal, hogy a mentális felkészülés hangsúlyosabb szerepet kapott az életemben.

– Eljutunk odáig is, hogy sokakhoz hasonlóan Battai Sugár is visít majd a páston, mert így engedi ki a feszültséget?
– Ezt nem hiszem. Néha örülnék magam is, ha tudnék visítani, de valahogy ez nem jön belőlem természetesen, így aztán nem is visítok.

– Azt mondja, elégedett a szezonjával, ráadásul két érmet is szerzett egyéniben, mégsem tudott odakerülni a kiemeltek közé – nehéz így megvívni egy-egy versenyt?
– Az egyéni olimpiai szereplés sok pontot adott az ellenfeleimnek, nekem meg az ugye kimaradt. Nyilvánvalóan az a célom, hogy a kiemeltek közé kerüljek, mert a kétnapos egyéni verseny nem könnyű, ráadásul a selejtezőben, még inkább a csoportkörben nagyon kell figyelni – az ötös asszókra máshogy is kell készülni, egy ötös asszót teljesen másként kell felépíteni, mint egy tizenötöst. Viszont azáltal, hogy mentálisan erősebb lettem, tudatosabban, magabiztosabban vívok az első napon is.

– Bár az olimpia nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna, egy kétszeres világbajnok csapattól mindig mindenki sokat, de legalábbis érmet vár – hogy érzi, megvan az összhang a négyesben?   
– Voltunk már összeszedettebbek, egységesebbek is, ez a szezon leginkább azzal telt, hogy összekaparjuk magunkat csapatként is, hiszen az olimpia mindenkiben hatalmas törést okozott, nem úgy sikerült, ahogyan akartuk. Szerencsére ez az eredményeken nem látszik, hiszen érmeket szereztünk a világkupaversenyeken.

– Amelyeken leggyakrabban ön a befejező ember. Szereti ezt a szerepkört?
– Ravasz Etele vezetőedző tudatosan készít fel mindannyiunkat arra, hogy bárki képes legyen ezt megoldani – ha én vagyok a befejező, igyekszem úgy hozzáállni, hogy voltaképpen ugyanaz a feladatom, mintha máshol vívnék, ugyanúgy le kell vívnom három ötös asszót, mint máshol. Tény, mentálisan többet kell rá készülni, de én szeretek befejező ember lenni.