Nagy fordítással jutott elődöntőbe a Budaörsi SC az asztalitenisz Európa-kupában

SZ. M.SZ. M.
2025.04.27. 18:49
null
Az elődöntő visszavágóján Madarász Dóra volt a budaörsiek egyik kulcsfigurája (Fotó: Kovács Péter)
A címvédő Budaörsi SC az Európa-kupa negyeddöntőjének visszavágóján hazai környezetben 3:0-ra legyőzte a spanyol Universidad de Burgos csapatát, majd az aranymeccset is megnyerve bejutott az elődöntőbe.

 

Nehéz, de nem reménytelen helyzetben várta a címvédő Budaörsi SC a női Európa-kupa negyeddöntőjének hazai visszavágóját. Ennek oka, hogy az Universidad de Burgos elleni párharc első mérkőzését a spanyolok odahaza 3:1-re megnyerték, ezért a magyar bajnoknak a visszavágón 3:0-ra, vagy 3:1-re kellett győznie ahhoz, hogy „aranymeccs” döntse el a továbbjutást, minden más eredmény az ellenfél továbbjutását jelentette volna.

A március végi összecsapáshoz képest egyik fél sem változtatott az összeállításán, azaz Bachman Péter, a budaörsiek edzője most is a Madarász Dóra, Dari Helga, Fazekas Mária triót küldte asztalhoz, a másik oldalon pedig a spanyol Maria Berzosa és María Méndez mellett a szerbiai Fehér Gabriella kapott lehetőséget. Ennél több hasonlóságot viszont nem lehetett felfedezni a két találkozó között, ami a Budaörs szempontjából számított jó hírnek: míg Burgosban Madarász Fehértől, Dari pedig Berzosától kikapott, most mindketten győztesen hagyták el az asztalt, s mivel Fazekas az első meccshez hasonlóan ismét jobb volt Méndeznél, a visszavágó 3:0-s budaörsi győzelemmel zárult. Jöhetett tehát a csak az európai kupasorozatokban alkalmazott aranymeccses szabály, a két vagy három egyszettes párharc. Madarász kezdett Fehérrel, s végig vezetve szerzett előnyt, Dari viszont nem bírt Berzosával, azaz a Fazekas–Méndez csata döntött a továbbjutásról – itt már nem volt kérdés, a rutinos Fazekas Mária gond nélkül szállította a szettet, s ezzel a Budaörsi SC továbbjutását az elődöntőbe, ahol a cseh SKST Hodonín lesz az ellenfele.

ASZTALITENISZ
EURÓPA-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Budaörsi SC–Universidad de Burgos (spanyol) 3:0 – az aranymeccsen: 2:1
Madarász Dóra–Fehér 3:0 (11, 8, 10)
Dari Helga–Berzosa 3:1 (8, 7, –12, 9)
Fazekas Mária–Méndez 3:0 (7, 5, 4)
Aranymeccs:
Madarász–Fehér 11:9
Dari–Berzosa 5:11
Fazekas–Méndez 11:7
Továbbjutott: a Budaörsi SC 5:3-as összesítéssel.
 

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
15 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: második meccsét is elveszítette a Budaörsi SC a BL-ben

Egyéb egyéni
2026.08.29. 18:42

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45