Szabadidősport: sikeresnek tartják az első Megszállottak napját a szervezők

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 09:57
null
Izgalmas bemutatókat láthattak az érdeklődők az első Megszállottak napján (Fotó: Kopár István)
Első alkalommal rendezték meg Balatonalmádiban a Megszállottak napját, amelyen az érdeklődő közönség különböző sportbemutatókat tekinthetett meg, de az eseményen való aktív részvételre is lehetősége volt a kilátogatóknak.

 

A rendezvényen a szervezők beszámolója szerint ezres nagyságrendű volt a látogatók száma.

A nyitóünnepség részeként a rendezvény fővédnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Fekete Péter és Balatonalmádi polgármestere, Kepli Lajos mondott köszöntőt. A város polgármestere elmondta, Balatonalmádi közgyűlése megszavazta a jövő évi Megszállottak napja erkölcsi és anyagi támogatását, ezzel elősegítve, hogy az esemény évente ismétlődő hagyománnyá váljon.

A vendégek elsőként ifj. Sörös Lajos helikopteres bemutatóját tekinthették meg, majd Piroch Gábor kaszkadőr csoportja tartott előadást, illetve Takács Máté íjászvilágbajnokot is láthatták.

A közönség a bemutatók mellett aktívan is részt vehetett az eseményen, tartották SUP-oktatást, míg Szőnyi Ferenc ultratriatlon világbajnok vezetésével családi futóversenyt rendeztek. A sportprogramok mellett pódiumbeszélgetést is hallgathattak az érdeklődők, a nap házigazdája Fenyő Iván színművész volt.

A szervezők beszámolójából kiderül, hogy az első Megszállottak napjára főpróbaként tekintettek az elkövetkező évekre, amely elérte célját, hiszen megbizonyosodtak arról, hogy van létjogosultsága a kezdeményezésüknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik