A kezdetek
Az első laptoppal, az Osborne 1-gyel, 1981-ben találkozhatott a nagyérdemű. Nem kevesebb, mint 11 kiló volt, nagyon apró kijelzővel, de annál nagyobb gépházzal. Elméletileg hozta azt, amit a laptopoktól vártunk, hordozható volt, de azért egy 11 kilós gépet meggondolja az ember, hova viszi magával.
A maga korában azonban óriási dolognak számított, hiszen a nyolcvanas években nemhogy a laptopok, még az asztali számítógépek is valami misztikus, ismeretlen szerkentyűk voltak az emberek többségének. Egy laptopot pláne csak a nagyon tehetős réteg engedhetett meg magának. Ez a laptop azonban még nem működött akkumulátorral, mindenképpen kellett hozzá egy konnektor, hogy használni lehessen.
Nemhogy laptoptáskába nem lehetett berakni, valójában egy varrógéptáska méretű „bőrönd” kellett ahhoz, hogy magával vigye a tulajdonosa egyik helyről a másikra.
A technika aztán persze sokat fejlődött, a hordozható számítógépek egyre inkább valóban hordozhatók lettek. Azaz az évek során folyamatosan csökkent a méretük, a súlyuk, majd megjelent az akkumulátor is, aminek köszönhetően már hálózati áramforrásra sem volt szükség. Persze kezdetben nem sokat üzemeltek töltés nélkül, ma már a jobbfajta notebookok egész nap bírják a strapát akksiról is.
Szélesebb körben valamikor a kilencvenes-kétezres évek környékén kezdtek elterjedni a laptopok, nem olyan sokkal lemaradva az asztali PC-k mögött. Ekkorra már nagyrészt megfeleltek annak az elvárásnak, hogy be lehessen rakni őket egy laptoptáskába, és magunkkal vinni akárhová anélkül, hogy közben leszakadna a vállunk. Mostanra már tablet méretű notebookok is vannak, amiknek súlya is alig van, sőt, a teljesítményük is hozza egy asztali gépét.
Mondhatni, a laptopok, az előnyeiknek köszönhetően, szép lassan átvették a vezető szerepet a piacon.
Vidd magaddal – de miben?
A hordozhatóság ugyanakkor felvetett egy újabb kérdést. Mivel nem éppen kétforintos kütyükről volt szó, hamar felmerült az igény valamire, amiben biztonságosan lehet cipelni magunkkal a laptopunkat. A laptoptáskák ezt az igényt kielégítik: stabilan tartják a gépet, valamint némi párnázottsággal is rendelkeznek, hogy egy esetleges ütődésnél ne sérüljön maga a gép.
Mindemellett vihető kézben, mint egy aktatáska, de akár a vállunkra is lehet akasztani, mint egy keresztpántos táskát. Csakhogy ez a megoldás sokaknak nem volt kényelmes, és nem is minden helyzetben praktikus. Ha például biciklivel akarsz közlekedni, a válltáska, de a kézitáska sem a legjobb opció. Annál jobb lenne egy hátizsák, de az meg nem éppen ideális egy laptop szállításához – vagy mégis?
Hátizsákok laptopoknak
Ezekre a felmerülő problémákra már reagált a piac, és megalkották a laptop hátizsákokat, amik mindent tudnak, amit egy hagyományos laptop táska, csak éppen emellett azt is lehetővé teszik, hogy a hátadon hordjad a notebookot. Így nem lehet akadály a biciklivel, rollerrel, görkorival való közlekedés sem. Ráadásul nagyon kényelmes, sokkal kevésbé érzed a táska súlyát a szimmetrikus terhelés miatt, szemben a félvállas megoldással, ami egy idő után nehéznek érződik.
A laptop hátizsákokban a géped tökéletes biztonságban van, nem kell amiatt aggódod, hogy egy véletlen ütközés miatt baja lesz. Ezekben a táskákban is ugyanúgy tudod rögzíteni, mint a szokásos oldaltáskás verzióban, így nem fog ide-oda ütődni.
Még egy pluszpont a hátizsákoknak: bőven fér egy ilyenbe más is a notebookon kívül, így nem kell egy plusz táska ahhoz, hogy magaddal vidd a pénztárcádat, egyéb szükséges dolgokat, például egy palack vizet – de ezt azért körültekintően zárd le, ha a laptopod közelébe teszed!
Mit tudnak a laptop hátizsákok?
Nos, ez erősen függ attól, hogy pontosan milyen laptop hátizsákról is van szó.
A kényelmen és a praktikumon kívül, amit már említettünk, számos egyéb funkciójuk van, amik alapján könnyebben eldöntheted, melyik ideális számodra. Nem mindegyik tudja ugyanis az összes extrát – vannak egyszerűbb alapdarabok, és fullextrás, mindennel felszereltek is.
Lehet rajtuk például kimenet a fülhallgatónak, plusz kisebb-nagyobb zsebek a tartozékoknak: egérnek, pendrive-oknak, power banknek, stb. Ha USB-kimenettel is el van látva a táska, tölthetsz például menet közben telefont is. Némelyikben tabletnek való zseb is található, illetve többrekeszes is lehet a táska, ami segít abban, hogy maximálisan ki tudd használni, jól pakolható legyen.
Mindemellett a laptop hátizsákok közül sok vízhatlan anyaggal van bevonva, hogy a géped a nedvességtől is védve legyen. Az ergonomikus kialakítás szintén alapvető, így a hátizsákok nagyon kényelmesek, akár hosszútávon viselve is.
Hogyan válasszak laptop hátizsákot?
Ahogy láthatod, a laptop hátizsákok nagyon különbözőek lehetnek, a lehetőségek eltérő kombinációi teszik őket egyedivé. A bőséges kínálatból nehéz választani. Nyilván nem célod, hogy vegyél egy alapdarabot, aztán utólag jusson eszedbe, hogy jó lenne, ha lenne rajta még 1-2 zseb belül, vagy nagyobb lenne. De az sem ideális, ha vásárolsz egy mindent IS tudó hátizsákot, aztán a felét sem tudod kihasználni.
Ha ezeket a szempontokat figyelembe veszed a választás során, biztosan sikerül majd megtalálnod a megfelelő darabot:
Amennyiben a felsorolt szempontokat alaposan átgondolod, kellőképpen le fogod tudni szűkíteni a kört ahhoz, hogy a széles kínálatból kiválaszd a számodra ideális laptop táskát. Ha jó döntést hozol, a táskádat biztosan imádni fogod, hiszen minden eddigi megoldásnál kényelmesebb és praktikusabb!