Mobiltelefontokok egyedi kivitelezésben is

Vágólapra másolva!
2020.01.07. 14:55
Címkék
A mai mobiltelefonok már sokkal okosabbak, mint elődjeik voltak. De nem csak fejlettebbek lettek a technológia által, hanem szebbek és nem mellékesen még törékenyebbek. (x)

 

A törékeny készülékek megóvásának érdekében mobiltelefontokok használatát tették gyakorivá, így kiküszöbölve a problémák nagy részét. A kijelzők is változtak a telefonok külső megjelenésével együtt. Méretüknek a növekedésével egyre jobban kellett figyelni a biztonságra használatuk közben. Jól bevált módszer lett ugyanis gumis anyagból készült védőburokba csomagolni a telefont.

Erre a célra a gumiból vagy szilikonból készült mobiltelefontokok a legmegfelelőbbek, de más anyagokból is választhatunk. A mobiltelefontokok már többféle változatban megtalálhatóak és manapság nagy divat lett az önkifejezési formák közé sorolni őket. Általában a hatások miatt az adott személy telefonja sokat elárul a használójáról. A színes mobiltelefontokok egyedi kivitelezésben kaphatóak, azonban létezik olyan tok is, amely kivételesen arra lett kialakítva, hogy az autóban tudjuk használni. Ezek az autós mobiltelefontokok a védelmet biztosítják, de nem ez az elsődleges funkciójuk. Leginkább a vezetés közbeni használatot könnyítik meg. Felhelyezhetőek a műszerfalra és stabilan tartják az eszközt egész úton.

Az autós mobiltelefontokok választéka megtalálható a smartdiszkont.hu webáruházban is. A legérdekesebb tartó tokok a mágnessel működők, melyeket bárhova fel lehet rögzíteni és a mágnes időtállósága miatt hosszú távon kiszolgálják a használóját. Ezenkívül vannak még jelenleg is olyan elérhető csiptetős és tapadókorongos autós mobiltelefontokok, melyek mutatós darabok és a funkciójukat is tökéletesen ellátják. Igaz, hogy telefontokot bárki beszerezhet, de autós mobiltokokat inkább a férfiak választanak. E tapasztalat szerint ha nem tudunk mit venni egy férfinak, sosem lesz rossz ötlet egy autós tokot kinézni. Ezen kívül azoknak is megfelelő választás lehet, akik sokat utaznak autóval. Ha szeretnénk autós mobiltokot, érdemes az internetes weboldalon keresgélni, mivel sokkal nagyobb a választék.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik