Sakk: a nemzetközi szövetség elnöksége Budapesten ülésezik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.03. 08:44
Címkék
Budapesten tartja a hétvégén következő ülését a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöksége.

A testület 26 tagból áll, elnöke az orosz Arkagyij Dvorkovics, akit tavaly választottak a szervezet élére. Az elnökség tagjai közé tartozik a mindenkori férfi és női világbajnok is.

„Különösen megtisztelő számunkra, magyarok számára, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Polgár Judit a testület egyik tiszteletbeli alelnöke” – áll a magyar szövetség (MSSZ) keddi hírében.

A szervezet negyedévente tartja összejöveteleit, idén márciusban a kazahsztáni Asztana, júniusban pedig Baki adott otthont a rendezvénynek. A budapesti ülés kiemelkedő fontosságú sportdiplomáciai esemény, amelyen a 2024-es sakkolimpia megrendezésére kiírandó pályázat is szóba kerül.

Szabó László, az MSSZ elnöke májusi megválasztásakor kiemelte: bírja a kormány ígéretét, hogy támogatni fogja a szövetséget abban, pályázza meg a 2024-es sakkolimpia megrendezését.

Az MSSZ elnöke óriási dolognak tartja, hogy a FIDE teljes elnöksége Budapestre látogat.

„Nem titkoljuk, hogy nagy terveink vannak: a magyar sakkozás nagyszerű eredményeire és a jelen kimagasló magyar sakkéletére is támaszkodva a nemzetközi sakkversenyek térképén is ki szeretnénk emelni hazánkat. A sakkolimpiák örökranglistáján ötödik helyezett Magyarország újra a világ élvonalába tör” – fogalmazott Szabó László.

Jelenleg a FIDE-nek 190 tagországa van. Magyarországon korábban FIDE közgyűlés, illetve elnökségi ülés nem volt.

Legfrissebb hírek

Sakkolimpia: rekordszámú csapat indul Budapesten

Egyéb egyéni
2024.08.26. 13:09

Sakk: Rapport 23 lépésben nyert Carlsen ellen a rapid csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2024.08.02. 19:40

Sakk: hatodik és hetedik hely az U12-es csapat Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.30. 18:10

Sakk: Dudin Gleb a 16., kazah és indiai arany az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2024.06.15. 08:57

Rapport Richárd veretlenül hatodik a taskenti sakktornán

Egyéb egyéni
2024.06.14. 18:52

Sakk: Vajda Szidónia és Kozák Ádám a bajnok

Egyéb egyéni
2024.06.02. 16:32

Áldozat egy vezérért – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2024.06.01. 23:49

Gledura Benjámin egy partit sem veszített a sakk Sardzsa Openen

Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:33
Ezek is érdekelhetik