MSÚSZ: születésnaposok köszöntése - Vándor Kálmán 90, Vitray Tamás 80 éves

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2012.11.05. 18:38
null
Vitray Tamás ma nyolcvanéves (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Két legendás sportújságíró is ma, azaz november 5-én ünnepli születésnapját: Vándor Kálmán 90, Vitray Tamás 80 esztendős.

A két sportújságíró tiszteletére ma délben szervezett ünnepséget a Magyar Sportújságírók Szövetsége, amelyen Pajor-Gyulai László elnök és az elnökség köszöntötte Vitray Tamást. Vándor Kálmán nem tudott részt venni a találkozón, így őt a szövetség november 26-i közgyűlésén köszöntik a kollégák.

Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró, sportriporter, szerkesztő, kiváló művész. Újságírói pályafutását 1957-ben a Magyar Rádió angol nyelvű adásánál kezdte. 1958-ban azzal kereste meg a Magyar Televízió Sportfőosztálya, hogy vállalja el interjúk készítését a Budapesten vendégszereplő amerikai atlétikai válogatott tagjaival. Több sikeres riport után egy évig külsőzött a tévének, 1959. december 1-jén lett a Magyar Rádió és Televízió belsős munkatársa.

1968-ban főmunkatárssá nevezték ki, de sportközvetítéseken kívül vetélkedőket is vezetett. 1975-ben lett a Szórakoztató- és Zenei Főosztály vezetője, 1981-ben a Drámai Főszerkesztőség osztályvezetője. 1988-ban kinevezték a Sportszerkesztőség élére, ahonnan rövid időre eltávozott, amikor az MTV2 intendánsa lett. 1997-ben nyugdíjba ment.

2002-től ismét kinevezték a Sportfőszerkesztőség vezetőjévé, 2004-től elnöki főtanácsos volt, de 2009-ben elbocsátották a televízióból. Szinte nincs olyan sportág, amelyet ne kommentált volna a televízióban, összesen huszonegy – téli és nyári – olimpiáról közvetített. Több sporttárgyú könyv, illetve riportkötet szerzője.

Vándor Kálmán hetven éve, 1942-ben lett a Nemzeti Sport tudósítója, majd dolgozott a Népsportnál, a Friss Újságnál, a Magyar Rádió olasz szerkesztőségében, a Képes Sportlapnál, a Képes Sportnál, aztán 1956 szeptemberétől a Népszavánál, s onnan ment nyugdíjba.

Tudósított több száz válogatott mérkőzést, járt olimpiákon, labdarúgó-világbajnokságokon, volt az MLSZ sajtófőnöke is. Elmondása szerint mégis talán arra a legbüszkébb, hogy egyszer – 57 évesen – néhány percre beállhatott a magyar válogatottba, egy benidormi edzőmérkőzésen.

A sportújságírás mellett olasz slágerek szövegeinek magyarításával szerzett magának országos hírnevet és népszerűséget.

Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
20 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
55 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2 órája