MOB: új Gerevich-szerződések az országváltások miatt

Vágólapra másolva!
2012.10.15. 14:44
Címkék
Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új főtitkára hétfőn jelezte, hamarosan elkészül egy új szerződés, amelynek aláírásával minden Gerevich-ösztöndíjban részesülő sportoló írásban vállalja, hogy magyar színekben versenyez a jövőben.

A MOB pénteki elnökségi ülésén kinevezett, kétszeres olimpiai bajnok korábbi kardvívó a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt arról, hogy a bizottság miként kívánja megelőzni a jövőben az olyan országváltásokat, amelyekből az olimpiai utáni időszakban a kajakosoknál több is akadt.

„Befejezzük egy, már az olimpia előtt körvonalazódó új szerződés véglegesítését, amelyet minden Gerevich-ösztöndíjas versenyzőnek alá kell majd írnia: jogos elvárás azoktól, akikre súlyos pénzeket költ a magyar állam, hogy írásban is vállalják, Magyarország színeiben versenyeznek – mondta Szabó Bence. – Helyes, ha ezeket a kötelezettségeket a MOB rögzíti egységesen, nem szövetségenként. Ez nem röghöz kötés, ez jogos elvárás.”

Douchev-Janics Natasa ügyével kapcsolatban azon véleményének adott hangot, hogy a magyar szövetség jogosan jár el, amikor pénzt kér a szerb féltől azért, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakos náluk versenyezhessen.

A főtitkár új feladataival kapcsolatban beszélt arról is, hogy több olyan változtatás lesz, amely érdekeket fog sérteni, amely konfliktusokkal jár majd.

„Borkai Zsolttal van egy-két elképzelésünk a MOB és a magyar sport átalakításáról. Így például rendet kell tenni az utánpótlás-programokban az edzők feladataiban. Lesznek érdekellentétek, konfliktusok, de tiszta viszonyokat akarunk teremteni. Racionalizálni kell az utánpótlás finanszírozását is, s át kell csoportosítani pénzeket a TAO-sportágaktól a TAO-ba nem tartozókhoz – ez is sért majd érdekeket” – jelezte a feladatokról.

Legfrissebb hírek

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
49 perce

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
58 perce

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
1 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
2 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
2 órája

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
2 órája

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
3 órája

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik