Asztalitenisz: a jelenleg még sérült Jakabot is nevezték a csapat-vb-re

2012.03.07. 12:24
Címkék
A közelmúltban megsérült Jakab János is bekerült a március 25. és április 1. között sorra kerülő, dortmundi asztalitenisz csapat-világbajnokságra utazó magyar játékosok közé.

Vele kapcsolatban Harczi Zsolt szövetségi kapitány februárban még úgy nyilatkozott, hogy futás közben részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így nem számíthat rá, a szövetség szerdai közlése szerint viszont mégis szerepelhet a vb-n. A szakvezető az MTI érdeklődésére azzal magyarázta a döntést, hogy – mivel még három hét hátra van a rajtig – bízik Jakab felépülésében, s ha ez mégsem történne meg, lesz lehetőség a cserére.

A MAGYAR CSAPAT
nők: Lovas Petra, Pergel Szandra, Póta Georgina, Tóth Krisztina
férfiak: Jakab János, Kosiba Dániel, Pattantyús Ádám, Zwickl Dániel

A vb-n a női csapat a kínaiakkal, románokkal, a fehéroroszokkal, az ukránokkal és az amerikaiakkal, a férfi együttes pedig a dél-koreaiakkal, az osztrákokkal, a franciákkal, a tajvaniakkal és a dánokkal küzd meg az első szakaszban.

A csoportelsők egyből a negyeddöntőbe kerülnek, a második és harmadik helyezettek pedig rájátszanak a legjobb nyolc közé kerülésért.

A két évvel ezelőtti, moszkvai vb-n a magyar nők a hetedik, a férfiak pedig bravúros szerepléssel a nyolcadik helyen zártak.

A BAJNOKI DIVÍZIÓ CSOPORTJAI
NŐK
A: Kína, Románia, MAGYARORSZÁG, Fehéroroszország, Ukrajna, Egyesült Államok
B: Szingapúr, Hollandia, Tajvan, Törökország, Észak-Korea, Svédország
C: Japán, Németország, Lengyelország, Spanyolország, Szerbia, Franciaország
D: Hongkong, Dél-Korea, Oroszország, Csehország, Ausztria, Horvátország
FÉRFIAK
A: Kína, Hongkong, Svédország, Görögország, Észak-Korea, Szlovénia
B: Németország, Portugália, Szingapúr, Csehország, Spanyolország, Szerbia
C: Dél-Korea, Ausztria, Franciaország, Tajvan, Dánia, MAGYARORSZÁG
D: Japán, Oroszország, Horvátország, Fehéroroszország, Lengyelország, Szlovákia

 

Legfrissebb hírek

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
2 perce

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
14 perce

F1, Kanadai Nagydíj, sprintidőmérő

F1
57 perce

Törökországban folytatja a Ferencvárostól távozó Pesics

Labdarúgó NB I
58 perce

A Falco legyőzte a Szolnokot a férfi kosárlabda-bajnoki döntő harmadik meccsén

Kosárlabda
1 órája

Két magyar döntős Taskentben a torna Challenge-vk-n

Torna
1 órája

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
1 órája

Spanyolok csatája a BL-döntőben: Luis Enrique és Mikel Arteta

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik