Vívás: Nagy Tímea visszalépett a MOB-tagságtól, Kulcsár Győző javára

2012.02.24. 09:06
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint Nagy Tímea visszalépett a MOB-tagságtól a párbajtőrözők kapitányi posztjáról lemondó Kulcsár Győző javára.

Mint ismert, a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója a hétvégi Westend női párbajtőr Grand Prix felvezető sajtótájékoztatóján olvasta fel a sportági szövetség (MVSZ) elnökének, Erős Jánosnak címzett levelét, amelyben lemondása indokaként azt jelölte meg, hogy az MVSZ nem jelölte őt MOB-tagnak, ezt pedig méltánytalannak tartja.

Az MVSZ vezetősége a szövetség által delegált három tagtól, Kovács Tamástól, Kulcsár Krisztiántól és Füleky Andrástól nem vonta meg a bizalmat, a további két helyre pedig titkos szavazással Gémesi Györgyöt és Nagy Tímeát jelölte.

Úgy néz ki azonban, hogy Sydney és Athén olimpiai bajnoka visszalépett a tagságtól, és saját maga helyett (az amúgy a titkos szavazáson harmadikként végző ) Kulcsár Győzőt szeretné MOB-tagnak.

„Megerősítem, hogy visszaléptem a MOB-tagságtól. Azzal szemben ugyanis, akivel olimpiát nyertem, semmiképpen sem tehetem meg, hogy magamat elé helyezem” – mondta Nagy Tímea a Nemzeti Sport Online-nak, külön kiemelve, hogy nem tekinti magát mártírnak.

„Amennyiben Nagy Tímea nem vállalja a jelöltséget, akkor öt helyett csak négyen fogják képviselni a vívást a Magyar Olimpiai Bizottságban" – nyilatkozta ezzel kapcsolatban pénteken az MTI megkeresésére Csampa Zsolt, a szövetség társadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke.

„Megemelem a kalapom Titi előtt, úgy viselkedik, ahogy egy sportemberhez illik, nagyszerű emberi kvalitásról tesz tanúbizonyságot" – mondta a hírre reagálva az MTI-nek Kulcsár Győző. – Ezzel együtt az ő visszalépése nem a Magyar Vívószövetség elnökségének álláspontját tükrözi. Továbbra is azt mondom, hogy amennyiben nem férek be az MVSZ elképzelésébe, ha a vezetőség úgy véli, hogy nem képviselhetem a vívást az olimpiai bizottságban, akkor nem fogom.”

Legfrissebb hírek

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
12 perce

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
13 perce

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
14 perce

Női röplabda: két szettig tartotta a lépést a Nyíregyháza az SZBRA ellen

Röplabda
26 perce

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
36 perce

Bánki József: Csodálatos! Ez a játék, hozzáállás, szenvedély mindent elmond magáról!

Európa-liga
38 perce

Kétgólos előnyből szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
42 perce

Sima kaposvári győzelem a Hartberg elleni röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
54 perce