NSSZ: Berki, Dancsó, Gyurta vagy Vajda lehet az év sportolója

MTI MTIMTI MTI
2012.02.16. 11:14
Címkék
Berki Krisztián, Dancsó Zoltán, Gyurta Dániel és Vajda Attila közül kerül ki az elmúlt év sportolója a Nemzeti Sportszövetségnél (NSSZ), amely a hagyományoknak megfelelően az idén is díjazza a hazai sportélet tavalyi legjobbjait.

Az NSSZ csütörtöki közleményében emlékeztet arra, hogy a sorrendek ebben a versengésben – ahogy korábban is – a sportszakma, azaz a szövetségek és a sportegyesületek szavazatai alapján alakultak ki.

„A agyar sportirányítás jelenleg egy átalakuláson megy keresztül, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) azonban fontosnak tartja, hogy az eddigi hagyományoknak megfelelően megrendezze a szokásos februári díjátadó gáláját" – olvasható a tájékoztatóban.

Az ünnepségen – melyre pénteken 18 órától a Gödöllői Királyi Kastélyban kerül sor – díjat kapnak az év sportolói, edzői, az év utánpótláskorú sportolói, az év sportvezetői, az év sportújságírói, valamint a „Sportolók egészségéért 2011” elnevezésű kategória legjobbjai.

A DÍJAZOTTAK BETŰREND SZERINTI SORRENDBEN
Az év sportolója: Berki Krisztián (torna), Dancsó Zoltán (kick-box), Gyurta Dániel (úszás), Vajda Attila (kajak-kenu)
Az év utánpótlás sportolója: Csipes Tamara (kajak-kenu), Kovács Sarolta (öttusa), Németh Zsanett (birkózás), Senánszky Petra (búvárúszás), Szegedi Döme (karate)
Az év edzője: Kovács István (torna), Pálvölgyi Miklós (öttusa), Sajó Zoltán (karate), Széles Sándor (úszás), Vécsi Viktor (kajak-kenu)
Az év sportvezetője: Altorjai Sándor (főtitkár, Magyar Torna Szövetség), Molnár Zoltán (főtitkár, Magyar Olimpiai Bizottság), Nyíri Iván (elnök, Magyar Búvárúszó Szakszövetség), Schmidt Gábor (főtitkár, Magyar Kajak-Kenu Szövetség, valamint főigazgató-helyettes, Nemzeti Sportközpontok)
Ezek mellett a „sportolók egészségéért”, illetve az „év sportújságírója” kategóriában adnak át díjakat, illetve magas rangú kitüntetést vehet át Szepesi György és Ferjáncz Attila.

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt Alex Zanardi autóversenyző és paralimpiai bajnok

Egyéb autó-motor
32 perce

A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
44 perce

Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája

Martin Chlumecky: Nincs még vége a bajnokságnak!

Labdarúgó NB I
1 órája

A DAC elhalasztaná a Slovan bajnokká avatását Pozsonyban

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
2 órája

Az FIA bizarr hibát követett el – Albon büntetést kapott a miami sprintidőmérő után

F1
2 órája

Még két helyet javíthat a tabellán a Szpari

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik