Karate: a sportág negyvenedik születésnapját ünnepelték idehaza

MTI MTIMTI MTI
2012.02.16. 17:26
Címkék
Ünnepségen emlékezett meg csütörtökön a hazai szövetség arról, hogy negyven esztendeje honosodott meg Magyarországon a karate.

A jubileumi rendezvénysorozatot indító eseményen kétszáz vendég előtt Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy a keleti harcművészetnek mint sportágnak a honi elterjesztésében kiemelt szerepe volt a TF-nek és Galla Ferencnek, az akkori küzdősport tanszék vezetőjének. Kitért rá, hogy a három versenyrendszer karatékái – élen S. Kovács Ádámmal, aki a 2009-es nem olimpiai sportágak világjátékán egyedüli magyarként szerzett első helyezést – számos világ- és Európa-bajnoki címmel, dobogós helyezéssel büszkélkedhetnek. Amellett az egyes hazai karatestílusok vezetői között számos nemzetközi szinten elismert mester is található, akiket rendszeresen hívnak nemzetközi kurzusok vezetésére is – tette hozzá. Mészáros János hangsúlyozta, hogy az MKSZ – az egyik legnagyobb tömegbázisú sportszövetségként – jelenleg mintegy 500 klubban közel 50 ezer fő aktív taggal, jelentős részben igazolt versenyzővel dolgozik.

A kezdeteket felidézve az elnök hangsúlyozta, hogy a karate magyarországi története 1972-ben azzal indult, hogy Mészáros Attila, a Svédországban élő, akkor 2. danos kyokushin karate mester színvonalas bemutatót tartott Budapesten. Az ő iránymutatásai alapján – Galla Ferenc támogatásával és gyakorlási lehetőség biztosításával – Furkó Kálmán és Adámy István kezdte el elsőként a gyakorlásokat immár az új sportág, a karate rendszerében.

„Az évente hazalátogató mester segítette és vizsgáztatta őket, így sikerült lerakni az alapjait idehaza a kyokushin karaténak, amely azóta is meghatározó stílusa a magyar karaténak" – mondta az MKSZ első embere. Visszatekintésében fontos állomásként rögzítette, hogy 1989-ben megalakult a Magyarországi Harci Művészetek Össz-Szövetsége, majd 1994-től a karate különvált a harci művészetek szövetségétől, és az olimpiai irányt kitűzve Magyar Karate Szakszövetség néven kezdte el és folytatja azóta is működését.

A csütörtöki rendezvényen jelen volt többek között Adámy István 8. és Furkó Kálmán 7. danos mester, továbbá Garamvölgyi László és Dobozi József rendőrtábornokok, akik maguk is aktívan gyakorolják a karatét és a különböző harcművészeteket.

Legfrissebb hírek

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
14 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
31 perce

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
39 perce

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
47 perce

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
1 órája

A svédek kapitánya a vb előtt: Nem vagyunk tökéletesek, de küzdünk egymásért

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik