Súlyemelő-vb: Nagy Nikoletta 6. lett a 63 kg-osok között a B-csoportban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.08. 13:33
Címkék
Nagy Nikoletta a 6. helyet szerezte meg a női 63 kilogrammos kategória B-csoportjában a franciaországi olimpiai kvalifikációs súlyemelő-világbajnokság keddi versenynapján.

A délidős vetélkedésben Fekete József 28 esztendős tanítványa, aki a magyarok közül elsőként lépett pódiumra a Párizshoz közeli Euro Disneyland csarnokában, a két fogásnemben együttesen 200 kg-ot produkált és riválisai közül ötöt utasított maga mögé összetettben. Ez úgy jött össze, hogy szakításban a 88 kg-os kezdőfogásán ragadt, lökésben viszont 109 és 112 kilón is jó gyakorlatot mutatott be, majd a 115-tel már nem bírt. Ami tény: a tavalyi antalyai kvalifikációs vb-n, ahol a 13. lett, 209 kilogrammot teljesített.

„Nagyon ideges voltam, és nem tudom, hogy miért, de még a sikeres kezdőfogásom után sem nyugodtam meg – nyilatkozta Nagy az MTI-nek. – Még szerencse, hogy nem ezen múlott a helyezésem."

Hogy most a teljes rangsorban hányadik lesz, az a 63 kg 16.30 órától 11 indulót felvonultató A-csoportjának végeredményétől függ.

Legfrissebb hírek

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
14 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
29 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
44 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
53 perce

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik