Súlyemelő-vb: Krutzler Eszter sérült térddel is helytállt Párizsban

2011.11.09. 16:29
Címkék
Krutzler Eszter 226 kilogrammos teljesítménnyel a 6. lett összetettben a 69 kg-os kategória B-csoportjában, a franciaországi olimpiai kvalifikációs súlyemelő-világbajnokság szerdai versenynapján.

Az Oroszlányi VSE idei háromszoros Európa-bajnoki bronzérmese, aki 2004-ben olimpiai ezüstöt érdemelt ki Athénban, a Párizshoz közeli Disneyland versenycsarnokában zajló vb-n a 10 indulót felvonultató mezőnyben afféle biztonsági fogásként 99 kilón kezdett – sérült térd ide vagy oda, magabiztosan. Második szakításgyakorlata nem sikerült, a javítás ugyanezen a súlyon azonban igen, így a fogásnemi lajstromban harmadikként végzett. Lökésben nem okozott gondot a 120-as nyitány, sőt a 124 sem, a 129 kg viszont már kifogott rajta, ám így is helytállt, s a fogásnemben és összetettben is a 6. pozícióban zárt azok után, hogy a múlt héten még injekciózni kellett a bal térdét.

„Előbb a jobb térdemmel bajlódtam, újabban meg a balban gyulladt be a csonthártya – mondta az MTI tudósítójának. – Másfél hete megszúrták, s most, a vb-n a szakításban rendben is volt a dolog. A lökésnél azonban rögtön éreztem, a második fogás után már rendesen fájt. Ezzel együtt többet vártam magamtól, mert így öt kvótás riválisom megelőzött a B-csoportból...”

Krutzlernek, aki a tavalyi törökországi vb-n 221 kg-mal az összetett versenyben a 12. helyen zárt, az esti órákig várnia kell, hogy a teljes rangsorban hogyan végez, az ugyanis a női 69 kg 19 órakor kezdődő A-csoportos vetélkedőjének végeredményétől függ.

Csütörtökön két magyar is szerepel a 75 kg-osok között: Bazsó Bianka kvalifikációs pontokért száll harcba, Szepesi Martina viszont gyakorlatilag egyéni versenyzőként indul, mivel az ő összetett eredménye után járó esetleges pontokat nem veszik figyelembe a csapatversenyben.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
13 perce

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
27 perce

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
1 órája

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
1 órája

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
1 órája

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
1 órája

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
1 órája

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik