Súlyemelő-vb: Bazsó 11. lett a B-csoportban, Szepesi kiesett

2011.11.10. 15:30
Címkék
Két magyar is színre lépett a franciaországi olimpiai kvalifikációs súlyemelő-világbajnokságon csütörtökön, egyformán a női 75 kg 13 képviselőt felvonultató B-csoportjában, amelyben Bazsó Bianka a 11. lett összetettben, Szepesi Martina ugyanakkor kiesett lökésben.

Bazsó – akinek összeredménye kettejük közül beszámít a csapatversenybe, ahol is minden válogatottból a szakvezetés által előre külön megjelölt négy emelő teljesítményét veszik figyelembe – szakításban 88 kilogrammig jutott, míg az egyéni indulónak tekinthető Szepesi 87 kilót ért el úgy, hogy két jó gyakorlat után a befejező fogás egyiküknek sem sikerült. Ez a fogásnemi sorrendben előbbi számára a 11., utóbbinak pedig a 12. helyet jelentette a csoportban.

Lökésben Bazsó, a szombathelyi Haladás VSE 23 éves reprezentánsa a 106 kilós nyitósúlyán ragadt, a 110 kg kétszer is megtréfálta, így a fogásnemi lajstromban szintén a 11. helyen végzett, miként 194 kilós kg-os összproduktuma is ugyanezt a pozíciót érte a B-csoportban.

A 28 esztendős Szepesi, aki a BKV Előre versenyzője, ugyanakkor pórul járt: a 107 kilót egyszer sem tudta kilökni, ennél fogva kiesett, s összetett eredmény nélkül maradt.

A végső helyezéseket a kategória 19 órakor kezdődő A-csoportos versenyének végeredménye határozza meg.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
11 perce

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
25 perce

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
1 órája

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
1 órája

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
1 órája

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
1 órája

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
1 órája

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik