Sport: felavatták Elek Ilona, az első magyar olimpiai bajnoknő emléktábláját

2011.11.10. 18:09
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Nők a sportban bizottsága csütörtökön délután, az V. kerületi Deák Ferenc utca 15-ös számú házon felavatta Elek Ilona vívó, az első magyar olimpiai bajnoknő emléktábláját.

Az eseményen megjelent családtagok, a MOB és a Magyar Vívó Szövetség képviselői, valamint az egykori vívók – Sákovicsné Dömölky Lídia, Tordasi Ildikó, Rejtő Ildikó, Juhász Katalin, Nagy Tímea – előtt Regőczy Krisztina, a Nők a sportban bizottság elnöke, olimpiai ezüstérmes jégtáncos elmondta, hogy az emléktábla ötletgazdája Sákovicsné Dömölky Lídia volt, aki egykor együtt lakott ebben a házban Elek Ilonával. A megvalósítás hosszú időbe telt, sok engedélyt kellett beszerezni a kivitelezéshez, míg a MOB anyagi segítségével létrejöhetett az emléktábla.

Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára méltatta a kétszeres olimpiai bajnok (1936, 1948), hatszoros világbajnok, 45 éves korában, 1952-ben még olimpiai ezüstérmet szerzett Elek Ilona pályafutását, majd részleteket olvasott fel az Elek-lányok, Ilona és Margit „Így vívtunk mi" című könyvéből.

Ausztriából érkezett haza Elek Ilona nevelt fia, Hepp László, aki bevallotta, hogy gyerekfejjel nem is tudta felfogni, milyen klasszis a nevelőanyja. Emlékezett arra, hogy az egykor zongoraművésznek készült Elek Ilona sosem szakadt el a zenétől, a zongorától, emellett hat nyelven beszélt. Anyaként nagyon kemény volt, megkövetelte a fegyelmet.

„A mi generációnk még szerencsés volt, mert együtt vívhattunk Elek Csibiékkel" – mondta Sákovicsné Dömölky Lídia, hozzátéve, hogy az Elek-lányok között csiszolódtak, váltak jó vívóvá és tisztességes emberré. Úgy fogalmazott: Elek Ilona minden tekintetben példaképük volt, anyaként és háziasszonyként is, és az ő hatására kezdtek el nyelvet tanulni. Felidézte, hogy Elek Ilona nagyon készült az 1988-as szöuli olimpiára, amelyen a Nemzetközi Vívó Szövetség képviseletében vett volna részt, ám a halál az év júliusában elragadta őt.

Az emléktáblánál az olimpiai bajnokok nevében Ránkyné Németh Angéla gerelyhajító és Varga János birkózó helyezett el koszorút.

Legfrissebb hírek

Bombagólokkal került előnybe az Aston Villa a szünet előtt az El-döntőben – videó

Európa-liga
2 perce

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
16 perce

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
30 perce

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
1 órája

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
1 órája

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
1 órája

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
1 órája

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik