Cselgáncs: a sportág második európai múzeuma nyílt meg Óbudán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.24. 17:04
Címkék
Megnyílt a cselgáncssport második európai múzeuma Óbudán. Ozsvár András, az Óbudai Judo Club elnöke – korábbi olimpiai és világbajnoki bronzérmes – a hétfői ünnepségen kiemelte, hogy a számos magyar relikviát bemutató állandó tárlat a kerületi önkormányzat és magánemberek támogatásával jött létre, köztük a dzsúdót egy évszázada Magyarországon meghonosító japán Szaszaki Kicsiszaburo unokájával.

„Itt látható többek között Braun Ákos kétezerötös világbajnoki aranyérme, az olimpiai bajnok Kovács Antal dzsúdóruhája, a saját érmeim, továbbá legalább tíz szenior vb-arany” – mondta a távirati irodának Ozsvár András.Ozsvár András.

Sodzsi Nagamija beszédében kifejtette, hogy nagyapja annak idején részt vett Tokió oktatási rendszerének kidolgozásában, és néhány tankönyve az óbudai kiállításon is megtekinthető.

A magyar szövetség nevében Tóth László elnök köszöntötte a megjelenteket, tolmácsolva a nemzetközi szövetséget vezető Marius L. Vizer üdvözletét.

„Az egyre gyűlő érmek mellett ez a szentély is jelzi, hogy a magyar dzsúdó végképp felnőttkorba lépett” – tette hozzá.

A Farkastorki úti múzeum a Japánban és Franciaországban található után a világ harmadik hasonló jellegű intézménye.

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
11 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
33 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik