Rg vb: végeztek a magyarok, Vass Dóra minden bizonnyal döntős

2011.09.22. 10:47
Címkék
Már a mezőny legelején végzett a három magyar ritmikus gimnasztikázó a montpellier-i olimpiai kvalifikációs világbajnokság egyéni selejtezőjének utolsó napján. Vass Dóra nagyon megbízhatóan tornázott, és minden bizonnyal ott lesz a huszonnégyes egyéni döntőben – karrierje során harmadszor. Ez egyben azt is jelenti, hogy Londonban 2012 januárjában megküzdhet az olimpiai kvótáért – már ha nem jut be az összetett fináléban az első tizenöt közé, mert akkor automatikusan ötkarikás résztvevő.
A magyar versenyzőknek volt bajuk bőven a nap előtt: Szalóki Violetta szerdán megsérült válla nem jött teljesen rendbe, míg Forray Fanni betegen versenyzett. Forray 23.250-et kapott buzogánygyakorlatára, összetettben 70.550 ponttal zárt (a négy szerből a leggyengébb pontszám kiesik). Szalóki 22.625-öt kapott, összpontszáma 70.375, míg Vass Dóra 25.875-öt. 78.325-ös összpontszámával a legjobb esetben 18. lesz és a 17. helyen kerül be az összetett döntőbe – reális esélye leginkább a kínai Deng Szen-jüének és a spanyol Carolina Rodrígueznek van, hogy még elé kerüljön.
Legfrissebb hírek

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
50 perce

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
58 perce

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
1 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
1 órája

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
1 órája

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
1 órája

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik