Aranyérmes a magyar női váltó a vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.09.13. 16:20
Címkék
A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású magyar csapat kedden aranyérmet szerzett a nők váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.

A magyar csapat a második számtól vezetett (Fotó: MTI)
A magyar csapat a második számtól vezetett (Fotó: MTI)
A magyar csapat a második számtól vezetett (Fotó: MTI)

A magyarok két pont előnnyel várták a lövészettel kombinált futást, így Kovács Sarolta és a csehek első embere egyszerre rajtolhatott, őket három másodperc múlva követte a brit csapatból Katy Burke.

Az egyéniben második Kovács kiválóan futott, két kör után 14 mp előnnyel adta át a váltást Gyenesei Leilának, aki tartotta a távolságot üldözőivel szemben. Burke nem remekelt, viszont vészesen közeledni látszott a német csapat második tagja, Eva Trautmann, aki feljött a második helyre. A befutó Tóth Adrienn az első sorozatban többet is hibázott, a németek utolsó versenyzője, az olimpiai bajnok Lena Schöneborn viszont jól célzott, s 10 mp-re csökkentette a különbséget.

Az Eb-ezüstérmes Tóth a második sorozatban pontosabban lőtt, Schöneborn keze ugyanakkor megremegett, így 27 mp-re nőtt a magyar csapat előnye. Amikor Tóth a csarnokon kívüli szakasz után ismét befutott az Olimpijszkijbe, már látszott, hogy a német nem éri utol.

A magyar női együttes tehát a hagyományos csapatversenyben szerzett ezüstérem után ezúttal a dobogó tetejére állhatott fel, egyben visszavágott a németeknek.

A magyarok egy arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel állnak a vb szerdai záró napja előtt, amelyen a férfiváltók versenyére kerül sor.

„A németekkel szemben legalább másfél perces előny az, ami elég szokott lenni, most csak 40 mp volt – mondta Tóth Adrienn az MTI-nek. – A lövészet első sorozatánál is azért izgultam, mert 20 mp körüli volt az előnyöm. Bevillant, hogy az Eb-n 28 mp-em volt, s Schöneborn leelőzött. A második körben már jobban céloztam, ő hibázott, én még futásban kiadtam magamból mindent."

„A kombinált számon múlott a siker – nyilatkozott az egyéniben ezüstérmes Kovács Sarolta. – A vívásban jó lett volna nagyobb előnyt szerezni a németekkel szemben, velük számoltunk az első pillanattól kezdve, ők a nagy ellenfelek. Remélem még vár ránk sok-sok hasonló győzelem."

„A 40 mp nagyon karcsú előnynek számít a németekkel szemben, de most nem tudták behozni – mondta Gyenesei Leila. – Voltak mélypontok a nap során, de a győzelemnél nem ezzel foglalkozik az ember. Három éve is nyertünk vb-t, de akkor az év csapata szavazáson nem volt esélyünk, mert olimpiai esztendő volt. Idén viszont szeretnénk nyerni, a vb-arany és -ezüst mellett ott van a két Eb-arany váltóban és a hagyományos csapatversenyben."

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerint a három versenyző végig csapatként küzdött.

„Nagyon izgalmas versenyt láttunk, hihetetlenül szoros rajttal az utolsó számban. Sokesélyes volt a váltó, de a lányok visszavertek minden támadást, előbb az angolokét, majd a németekét. Ez egy nagyon fiatal csapat, amely már bizonyított, még sok lehetőség van benne."

ÖTTUSA-VB, MOSZKVA
NŐI VÁLTÓ
1. Magyarország (Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn) 5726 pont (846, 1148, 1100, 2632)
2. Németország 5620 (832, 1020, 1080, 2688)
3. Ukrajna 5576 (748, 1108, 1100, 2620)

 

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
13 perce

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
59 perce

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
1 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
1 órája

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

Foci vb 2026
1 órája

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik