Ungvári Attilát eltiltották, 2013-ig nem versenyezhet - fellebbez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.08. 16:19
null
Az IJF mellékbüntetésként törölte Ungvári három eredményét (Fotó: NS-archív)
Címkék
A Nemzetközi Cselgáncsszövetség doppingvétség miatt kétéves eltiltással sújtotta a 73 kg-os súlycsoportban érdekelt Ungvári Attilát, aki így nem indulhat a londoni olimpián. A versenyző ártatlannak vallja magát és fellebbez az ítélet ellen – tájékoztatta szerdán a szövetség (MJSZ) a távirati irodát. Nagy György főtitkár hozzátette: a magyar szövetség – szemben Ungvárival – nem fellebbez, mert akár súlyosbíthatják a büntetést.

A nemzetközi szövetség – az Inforádió értesülése szerint – májusban döntött a kétéves eltiltásról, de a magyar szövetség ezt az információt eddig nem hozta nyilvánosságra.

Ungvári Attilának januárban a bakui világkupán, majd februárban a budapesti – neki aranyérmet hozó – Hungária-kupán adott mintájában találtak doppinglistás anyagokat, a szteroidok közé tartozó sztanozololt és a vízhajtók csoportjába sorolt furoszemidet, de elmondása szerint más valaki szándékosan rakott tiltott szereket italába. Ezért a szövetség feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

A mostani döntés értelmében a magyar cselgáncsozó büntetése 2013. március 7-én jár le. Az IJF akkor törli az eltiltást, ha a magyar rendőrség perdöntő bizonyítékokat szolgáltat Ungvári ártatlanságáról.

Az IJF mellékbüntetésként Ungvári három eredményét – a Hungária-kupa első, a párizsi Grand Slam-viadal második és a bakui vk harmadik helyezését – törölte.

Amikor kiderült, hogy az Eb-bronzérmes Ungvári mintáiban doppingszereket találtak, bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá.

Taraba Sándor, az UTE ugyancsak 73 kg-os versenyzője – akit nem neveztek meg, de több alkalommal körülírtak, hogy köze lehet az ügyhöz – ugyancsak poligráfos vizsgálatok eredményeivel kívánta cáfolni az ellene felmerült vádakat. A május 3-án tartott sajtótájékoztatón jogi képviselője felsorolta a március 18-án és április 9-én elvégzett hazugságvizsgálati eljárások során elhangzott, az érintettséget vizsgáló kérdéseket, leszögezve, hogy a 27 éves sportoló valamennyire nemmel válaszolt.

Ungvári Attilának januárban a baki világkupán, majd februárban a budapesti Hungária-kupán – utóbbin aranyérmet nyert – adott mintájában találtak doppinglistás anyagokat, sztanozololt és furoszemidet, de elmondása szerint más valaki szándékosan rakott tiltott szereket az italába.

A mostani döntés értelmében a magyar cselgáncsozó büntetése 2013. március 7-én jár le.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes kihagyta a büntetőt, ikszelt a Fulhammel a Man. United

Angol labdarúgás
22 perce

Megtörte az Ajka lendületét a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
29 perce

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
30 perce

Niké Liga: Továbbra is pont nélkül a Komárom

Minden más foci
31 perce

Duplázott a Rapid 19 éves támadója, Bolla végig a pályán volt az ETO elleni Kl-visszavágó előtt

Minden más foci
33 perce

Magyar Kupa: kiesett a Haladás, nyolc gólt rúgott az ESMTK és a Siófok

Labdarúgó NB I
38 perce

Budimir góljával verte meg a Valenciát az Osasuna

Spanyol labdarúgás
53 perce

Női kézilabda: a Metz legyőzésével lett tornagyőztes a Győr

Kézilabda
55 perce
Ezek is érdekelhetik